Linkblog

Teknősleves

Néhány kollégista túllép a pizza-rántotta-melegszendvics aranyháromszögön.

Címkék

alma (4) aszalt szilva (4) avokádó (3) bacon (2) banán (5) befőzés (2) bio (3) biofarm (3) blog (23) bor (3) budapest (2) bulgur (2) csicseriborsó (2) csípős (2) csirke (8) csoki (4) cukkini (5) dánia (8) dió (3) édes (21) egyszerű (24) esemény (25) étterem (7) fagyi (4) fahéj (3) fokhagyma (6) food not bombs (3) gomba (3) gyors (4) hal (14) hely (11) hollandia (3) hús (3) indiai (2) isztambul (2) japán (2) kagyló (2) káposzta (5) karácsony (9) körte (3) közös (7) krumpli (9) külföld (2) lazac (2) levelestészta (3) leves (7) lilahagyma (3) magyaros (3) mangó chutney (2) marokkói (2) márványsajt (4) más tolla (3) menta (2) méz (7) mustár (3) olasz (4) olaszország (2) padlizsán (5) paprika (4) paradicsom (8) parmezán (2) póréhagyma (3) rakott (2) répa (6) rizs (2) sajt (6) saláta (5) spanyol (2) spanyolország (10) sütemény (10) szárított paradicsom (5) tapasz (3) tej (2) tejszín (9) tészta (15) tofu (2) tojás (4) tök (3) tonhal (2) török (2) törökország (2) torta (4) túró (5) uborka (2) vegetáriánus (46) vkf (10) zabpehely (2) zöldség (9) Címkefelhő

Balaton-felvidéki hedónia

2010.08.29. 18:47 citrombors

Tizenöt évvel ezelőtt a szüleim vettek egy kicsi faházat Pálkövén, a Balaton felvidék tövében. Attól kezdve minden nyarat ott töltöttünk, habár 16 és 22 között ritkábban sikerült lejutnom, akkor jobban vonzott pest meg a sör.
Nade, a masszív gyerekéveket a bravo* és az im társaságában fehérdelfineztük végig, miközben a strandon a zenegépből üvöltött a Wish you were here és akkor mit sem sejtettem még arról, hogy mennyi finom enni-innivalót terem a környék. (Meg arról sem, hogy a mutatványt – a fehérdelfint – jó pár évvel később, első tekes bevonómban, az éj leple alatt, ugyanazon a strandon sikerül megismételni.)
(*ugyanaz a generáció búslakodott, hogy félbeszakították a kacsameséket, mint amelyik pár évvel később a fikuszos sztorin álmélkodott)
 
A kezdeti időkből gasztronómia szempontjából a következő élmények maradtak fent:
- anyukám cukkinis lecsója (hagyma, paradicsom, paprika, cukkini, reszelt sajt.)
- csavarós fagyi (néha kaptunk, lehetett választani: vagy ez vagy felragasztható tetkó)
- féladagrántottpulykarizzseltartárral (amikor a holland barátok jöttek, az ábrahámhegyi útmenti vendéglőben)
 
Viszont valahogy a Balaton Parton Való Strandolás sosem volt túl lényeges eleme a nyaraknak. Amikor szavazni lehetett, mi mindig ellene szavaztunk. (Itt a mi alatt rajtam kívül még két kistestvért kell érteni, akiknek a szavazatát akkoriban könnyen meg lehetett vásárolni: „nem veszem el a legódat, ha a bányatóra akarsz inkább menni”). Egyrészt a strandra általában amúgy is csak 6 után mentünk, amikor már nem kellett fizetni, másrészt ha kicsit eltávolodunk a Balatontól, a környék elmondhatatlan sok izgalmat rejt.
Ezek közül próbálok most néhányat összeszedni, mindenképpen evés-ivás központúan.
 

 

A legfrissebb és leg-leg-leg: velőspirítós a balatonrendesi kocsmában.

Erre általában rávágják, hogy nem is, mert a gyulakeszi velőspirítós a legjobb. (Gyulakeszi Tapolca alatt van, szóval egy régióban konkurálnak). Ezzel nem tudok egyetérteni: a gyulakeszi tojásrántotta jellegű, könnyű és könnyen felejthető. A rendesi viszont, abban minden benne van. Hagyma, paprika, só, bors, szerecsendió és még több fűszer, amit nem árult el a bácsi. Mellé erős pistát kínálnak, teljesen jogosan. Valamint nagyfröccs nélkül elképzelhetetlen, amihez a bor a szomszédos Varga pincészetből érkezik, nagyon finom.

A velőspirítósból egy adagon csak a nagyon szerelmesek osztozzanak, mert meglehetősen addiktív. „olyan méreg, amire jó rászokni”.  

Velősp.: 350.- (két nagy szelet), nagyfröccs: 140.- 

 

A parttól eltávolodva a Káli medencébe érkezünk, melynek szépségére most nem is keresnék szavakat. A medence közepén található kis falu, Kékkút elsősorban az ásványvízről híres. A falu szélén lévő palackozóüzem tövében van egy forrás, pár éve szépen kiépítették, onnan ingyen lehet vinni és inni az erősen vastartalmú ásványvizet. A falut érdemes a Kővágóörsről induló tanösvényen megközelíteni, nagyon vicces dolgokat lehet útközben látni. Kékkúton egyetlen kisbolt van, ahol nagyon finom péksüteményeket árulnak, a következőket ettem: kifli, diós búrkifli, sajtos pogácsa, kalács. 

 

 

Aki vágyik egy kis sznobériára is, ne hagyja ki Salföldet. A falu önmagában remek, de ennyi kornyadozó ötvenes képzőművészt egy diófa alatt még senki nem látott. Salföldön két helyen lehet fröccsöt inni: a természetvédelmi major szélén, itt akkor már az állatokat is érdemes megnézni, valamint a Pajta Galéria nevű étteremben. Utóbbi helyen érdemes enni is: gyakran változó étlap van, csupán néhány tétellel és nem túl durva árakkal. A falu melletti erdőben található amúgy egy kolostorrom, valamint a Tóti hegyre is innen érdemes felmászni – és érdemes, mert az egész Balatonra nyílik kilátás fentről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Muszáj megemlíteni a salföldi bányatavat is. Ugyan konkrétan ételekhez semmi köze, de kihagyhatatlan. Két tó még mindig használható a szorgos feltöltő munkálatok ellenére is. Az egyik látszik az út mentéről, a másikhoz át kell menni előtte Kisörspusztán, ami csupán egy utca az erdőben, szuperjó hely hippi családokkal és szép régi házakkal. A bányató környékét homok borítja, jókat lehet játszani. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most következzen két piac. Az egyik a kővágóörsi termelői piac, ami minden szerdán és szombaton délelőtt van a Művház udvarán, nyár elején még nem nagyon indult be, de azóta már biztos. A másik az egyre ismertebb káptalantóti biopiac. A piac maga nem a faluban van, hanem a káptalantóti elágnál, az ún. Liliomkertben, ami egy faiskola, de jó név egy biopiacnak is. (Amúgy pedig nem is igazi biopiac...) Minden vasárnap rendezik. Tulajdonképpen több világ alkotja ezt a piacot: a környékbeli nénik árulnak süteményeket, gyümölcsöt, lekvárt. Pestről ideszakadt figurák kínálnak különleges sajtokat, kencéket, kenyeret, dizájner lekvárokat meg mindenféle makrobiovegán izéket, és nagyon kedvesen mindent megkóstoltatnak. Ezen kívül német és holland középkorú alter házaspároktól különböző kacatokat lehet venni, van halas ember, valamint kávé, szörp és finom ebéd. Egyáltalán nem olcsó, valamint érdemes korán reggel vagy ősszel menni, ha az ember idegbajos alkat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Remek biciklitúra célpont Szigliget. (Jó, nekem túra, egyeseknek lepkefing). Útközbe esik Badacsonylábdihegy, ami már nem a weinkelleres Badacsony, hanem egy szimpla település a hegy oldalában. Az út mellett egy óriási hordóban áll egy úr és 120-ért árulja a fröccsöt, közben lehet gyönyörködni a Balatonban a magasból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A végén jöjjön két vendéglő: az egyik az Ivóka borozó, az első pálkövei leágazással szemben, a 71-es mentén. Nagyon kedves családi étterem, normális árakkal és ízletes étkekkel. Halászlé, tócsni, napi ajánlat, minden van. A másik a Kővirág étterem Köveskálon. Precízen berendezett vendéglő, modern magyar konyhával, drágább, de nagyon finom. Van búbos kemence is, de nem halászcsárda, hanem puritán népi romantika, jájj. (És innen már csak egy ugrás Szentbékálla és a kőtenger.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kövágóörsön leledzik a Szakálvin pincészet, ahol minden bort meg lehet kóstolni és azokról hosszasan szakérteni és nem nyomasztanak a vásárlással. Jó kis hűsítő program.

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Egyelőre ennyi, gyertek a Balatonfelvidékre!!

 


Blog Widget by LinkWithin

1 komment

Címkék: balaton bor étterem bio velőspirítós

Bonnington Café - Ha Londonban jártok

2010.07.08. 00:48 jj

Még áprilisban kirándultunk Londonban, ahol igyekeztünk viszonylag olcsón minél jobbakat kajálni, természetesen. Ha nem is gasztronómiailag, de összességében szerintem a legjobb a Bonnington Café volt, ami egy eldugott kis hippi étterem Dél-Londonban. Soha az életben nem találunk rá, ha nem ajánlja egy helyi pajtásom. 

Az étterem egy foglaltházból nőtte ki magát, igazából nem is tudom, mennyire legális az egész, én számlára nem nagyon emlékszem, de hát már rég volt, akár lehetett is. Az biztos, hogy alkohol árusítására nincs engedélyük (a briteknél ez nem olyan végtelenül egyszerű), így aztán mindenki hozhatja a saját borát, sörét, italát. Ez igazán baráti, én még Spanyolországból vittem egy jó kis vörös Mencíát, kb 3 euró volt, egy angliai étteremben egy pohárral nem kapunk annyiért. Ráadásul eleve mentalevelekkel tuningolt kancsó víz várt minket az asztalnál, ha valaki nem hozna magával, azért nem marad szomjan.

További érdekesség, hogy minden napra más szakács van beosztva, akik leginkább hobbiból kezdtek el főzni, mindnek más a stílusa, de egyben megegyeznek: vega/vegan, és amennyire lehet, organikus ételeket főznek. Van egy hosszú várólista, láthatóan jó dolog itt főzni. Asztalt kell foglalni, amihez közvetlenül az aznapi szakácsnak kell írni egy e-mailt vagy felhívni telefonon. Mi Ana kezei közé kerültünk, egy portugál csajszi, aki graphic designt tanult, és kilenc éve él Londonban. 

Az árak mindig ugyanazok: előétel és desszert 3-3 font, főétel 7 font, így egy háromfogásos bio-vega vacsiért csupán 13 fontot kell otthagynunk, ami londoni viszonylatban több, mint baráti. A hangulat szuper, az egész nagyon közvetlen, családias és őszinte. 

Előételnek leveseket választottunk, sajnos már nem emlékszem, milyeneket... Főételnek mindketten ugyanazt a marokkói (?) csicseri-ragut, párolt lilakáposztával, bulgurral és kétféle salátával. Ez pont olyan volt, mintha én főztem volna, illetve erősen hasonlított a cornucopiás élményekre. Az est fénypontja a brownie alapú cheesecake málnamártással, nom nom nom. 

Minden fincsi volt, de igazán kiemelkedő csak a desszert. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki Londonba téved, és van a lelkében egy minimális hippiség, legalább a vegaság elviselésére. Ebédre és vacsorára is alkalmas. 


Blog Widget by LinkWithin

Szólj hozzá!

Címkék: külföld hely bio vegetáriánus

Holland biofarmon önkéntesen

2008.05.26. 00:42 jj

Még áprilisban történt, hogy egy hétre egy holland biofarmra keveredtem, ahol a tofus paprikáskrumplit is főztem. Az igaz, hogy még Németországban van, két kilométerre a határtól, de mindenki holland, és a kocsik is mind azok. Júliusban ide megyek vissza egy hónapra a hugival.
Vegyesen mindenféle zöldséget termesztenek, nem túl nagy mennyiségben egyiket se. Én szinte egész héten hagymát dugdostam és salátát ültettem, de előző héten állítólag a krumpli volt a divat. A képen én vagyok a piros folt, hagymabébikkel. Van üvegház és fóliák is, ezekben többnyire saláta nőtt ekkor, de már pont ideje volt a kiültetésüknek szabad földbe. Ha van gyönyörű dolog, akkor az a salátaföld.
A farm amúgy egyfajta kommunaként működik, közös kajálás, takarítás, ilyesmi. Van 6-8 állandó arc, főleg hollandok, de egy amerikai és egy skót is, plusz az önkéntesek. Most pitén és rajtam kívül két holland és egy koreai önkéntes volt, de gondolom nyáron többen is lehetnek. Vannak konfliktusok, de ez kifejezetten jól esett nekünk a dán plasztikvilág után, ahol mindenki csak mosolyogni tud.
Egy nap így néz ki: 8:30-kor mindenki összegyűlik, pár perc csönd, majd mindenki elmondja, hogy érzi épp magát. Ezután beosztjuk, ki mit fog aznap csinálni. Kilenctől egyig munka egy kb félórás kávészünettel. Olyan tejhabot csinálnak a kávéhoz, hogy majdnem elhittem, hogy ízlene nekem a kávé. De mégis maradtam a vaníliás rooibosnál, aminél finomabb teát még nem ittam. Vettem aztán itt Dániában is, de közel sem olyan vaníliás. Kár érte.
Egykor ebéd, kettő körül folytatódik a munka négyig, megint kávé-tea, aztán mindenki szabad, vacsora hat körül. Ebédet és vacsorát főzünk közöset, általában egy ember. Vega konyhát visznek, egy-két ember a tejtermékeket is mellőzi. Amiből tudnak, bio-t vesznek, sajnos bizonyos anyagi korlátaik azért nekik is vannak. De a tojás az udvarban kapirgáló tyúkokból jön. Én ilyen sárga tojást még életemben nem láttam, a galuskatészta is rikított. Bárcsak mindig ilyet használhatnánk. A konyhában mindig volt kitéve alma, többnyire miniatűrök, de az ízük olyan intenzív, mint a 100%-os almaleveknek szokott. Felvágottakat nyilván nem tartanak, cserébe vagy tízféle kence a polcon, kesudiókrémtől a gombakrémig. Kedvencem valami nagyon savanyú lekvár volt, de hollandtudásom hiányosságai miatt nem igazán tudom, miből készült. Sötétbarna, mindenesetre. Sajt természetesen gouda. Az azért vicces volt, hogy a margarint vegán vajnak hívták.
Természetesen működik a szelektív hulladékgyűjtés, de ami még jobb (és magától értetődő), hogy komoly komposztot visznek. Tartanak néhány kecskét és egy birkát, de csak barátkozás céljából. A tyúkokat meg a tojásért.
A munka igazán nem túl megerőltető, napi 6 óra, viszont tök jól tud esni a fizikai munka. Az meg főleg, hogy zöldségeket, ételt állítasz elő nulláról. Hát még ha organikus zöldségről van szó. Nem mindenkinek jön be az ilyesfajta önkéntesség (meg az önkéntesség úgy egyáltalán), de nekem tetszett annyira, hogy nyáron visszamenjek. Már csak egy hónapig az ottani kaját enni (és főzni) is érdekes lesz, biocuccok, vicces alapanyagok, vegaság.

Blog Widget by LinkWithin

2 komment

Címkék: hollandia bio vegetáriánus biofarm