Teknősleves

Bepótolom lemaradásomat, bizony, a Budai Gourmet-t. 

Már csak azért is kötelességemnek érzem a beszámolót, hogy ezúton köszönjem meg világevőnek a szegény kollégista blogger támogatását egy ajándék jeggyel (:

Kezdjük a kajákkal, mégis csak azért mentünk oda. Biztosra mentünk, csupa olyat kóstoltunk, amiről már hallottunk az első két nap után, és be is jött minden.

Indításnak (két hosszúlépés beszerzése után) egy mentás bárányburger a vadiúj Laci!Pecsenye? csapatától, aminek a legjobb eleme maga a mentalevél volt, a habnak semmilyen átütő ízére nem emlékszem, de így együtt azért maradandó.

Következő kör a már előre kinézett citromos nyúlkolbász volt a Kistücsöktől. Már annyiszor lett volna jó megnézni ezt az éttermet, de az autótlanság pont elég kifogás volt mindig arra, hogy elhalasszuk. Ha csak ilyen korlátozott mennyiségben is, de most ki lett próbálva, és továbbra is szeretném meglátogatni a helyet, úgyhogy a benyomás pozitív volt, még ha nem is mondtam volna meg, hogy nyúl. De ez már az én szakértelmem és korlátozott számú találkozásom a nyúllal.

Ezek után rátértünk az Anyukám mondtára. Itt rögtön két fogást is muszáj volt: a sokat emlegetett buffalás focacciát és a pacalt is.

Be kell vallanom, hogy most ettem először pacalt. Ez valami gyerekkori rögzülés lehet, mert mondjuk lampredottót, ami szintén hasonló dolog, már ettem és ízlett is, és most is valószínűleg az segített, hogy nem hagyományos magyaros stílusban, hanem egy friss, paradicsomos-zöldséges szószban készítették "Anyukámék". Ízlett. Finom volt, nagyon finom. Bárcsak Budapest egyik belvárosi kerülete lenne Encs.

A végét szuper fagyikkal terveztük zárni a Palotai cukinál (nem a Fragolában, mert azt már ismerem, szintén nagyon jó, de hát ott megyek el minden nap mellette - a chianti és a túrókrémes körte egyszerűen zseniális), volt ott petrezselymes kivitől céklás vérnarancsig minden, amiért én rajonghatok, de közben vettünk két remek kenyeret a Dérynénél, és ha már ott jártunk, nem bírtunk ellenállni a sütiknek se: Gábornak egy brownie (isteni), nekem meg egy mousse - ha jól emlékszem, ánizsos-csilis-narancsos, finom volt, nem nagyon édes. Sajnos a fagyinak már nem maradt hely.

A kenyereket (burgonyás és olívás) vacsorára vittük, és a kártyán maradó pénzből vettünk még hozzá egy borsos camambert sajtot, hogy otthon folytassuk a dőzsölést.

És akkor néhány szó magáról a rendezvényről: az egyik jegyet ugye világevőtől kaptam, a másikat pedig kénytelenek voltunk megvenni, ezért mondjuk nagyon szép poharakat kaptunk cserébe, szó se róla, de azért még így is húzós volt, ha bent is akartunk azért fogyasztani rendesen. A szervezők persze most talán levonják a tanulságot, és jövőre talán le lehet fogyasztani egy részét. Én megértem, hogy van belépő, ne szédelegjen arra mindenki, érkezzenek céllal az emberek egy ilyen elit rendezvényre, csak az arányokat kellene jól eltalálni. És nem hasonlíthatjuk egy zenei fesztiválhoz vagy egy állatkerthez, mert ott már senki sem kér meg, hogy fizess minden koncertért vagy állatért külön.

Na de remélem, ennél rosszabb jövőre sem lesz (:

Annyi titkot elárulhatok talán, hogy a szülinapi vacsora nem túl magas költségvetésből gazdálkodott. Így találtuk ki, hogy mi magunk főzzünk, és ne rendeljük a kaját - ráadásul ez sokkal kedvesebb és tekesebb is. Sikerült elérni, hogy viszonylag "fenszi" menüsorral álljunk elő, mégis (arányaiban) fillérekből. Az ételekről az előző posztban olvashatsz. 

Végig bizonytalan volt, hogy százan jönnek el vagy háromszázan, de a legvalószínűbbnek tartott 150 igazolódott be szerencsére, mert kb ennyi fővel számoltunk a vacsi tervezésekor. 

Szorgosan pucolják a céklát a leveshez

Előre 80 ezer forintot különítettünk el az est költségvetésében, ami fejenként kb. 500 forintot jelent - ebből még egy menzán se lehet kijönni. Mi viszont ünnepelni szerettünk volna, megadni a módját, így próbáltunk szép, de olcsó ételeket válogatni. Ha a vaddisznó és a fácán szerinted kilógna a sorból, elárulom, ez volt a legolcsóbb, mert ajándékba kaptuk. Mint a halpástétomot is. 

Készül a medvehagymás körözött

Olyan 20-30 ember tett bele több-kevesebb munkát az ételekbe, előtte hetekig leveleztünk, többen anyagilag is beleszálltak, illetve minden aktív tekes fizetett a buliba x összeget, hogy méltón ünnepelhessük a 30. szülinapunkat, de lényeg a lényeg: végül kb. 60 ezer forintba került 150 ember megetetése, plusz költség a torta. Tehát sokkal-sokkal jobban jöttünk ki, mintha rendeltük volna a vacsit, ráadásul beletettük a szívünket is, és még az aszpikot se kellett kerülgetni a tányéron (: 

Robi pogácsát gyúr

Bár eredetileg felmerült, hogy legyen vega menüsor, ezt hamar leszavazta a szervezőgárda húsevő részlege, de azért így sem a húsos ételek voltak többségben. A tekes szellemiséget még egy-két ponton próbáltuk hozni, például a piacon vásároltunk, a kenyereket pedig egy kis kézműves üzemtől rendeltük, a Marmorsteintől. És a dekor is home-made és újrahasznosított volt, ezeket ősrégi könyvekre állította a Barbi, nagyon hangulatosra sikerült: 

Barbi üveget festett, papírmasét gyártott... dekor az asztalokra

Receptekért nézz vissza később (-;

Megint egy alkalom arra, hogy a tekes konyhában rengetegen összegyűlve megtömjük magunkat olyan egészséges és finom kajákkal, amiket a következő pár napban hírből sem ismerünk. Nem direkt, de megint minden vega volt!

Nézzük az idei felhozatalt: 

Gomba-, cukkini- és zöldborsókrém Zsófitól
Minikenyerek Robitól
Grapefruitos répasali és csírasaláta Bencétől
Zöldséges bejgli Áditól
Joghurtos cukkini és paradicsomos gersli tőlem

Édességek: 
Mandulás süti gyömbéres rebarbaralekvárral Katustól
Shrek golyók Annától
Barackos morzsasüti Zsuzsitól
Almás rétes Trentinóból Beustól

Azt hiszem, ennyi (: Minden iszonyú finom volt. 

 Múlt szombaton konferenciát szervezett a TEK, ami után már szinte hagyomány a külföldi és magyar előadókat megvendégelni a tekes konyhában. Ez anyagi megfontolásból sem utolsó dolog persze, de egyébként is jobban illik a szakkolink profiljába, mint egy méregdrága catering valami menő helyen. 

 

Szintén a tekes hagyományoknak megfelelően egy majdnem vega menüvel készültünk: 

aszalt szilvás sült alma benci módra

gombás-lilahagymás tarte tatin by jucus

libamájpástétomos lepénykék általam

citrusos-diós céklasaláta ancsi keze nyomán

spenótos karfiolpüré

rozmaringos sült krumpli és sült tök

brokkolis tésztasaláta tőlem

sütőtök-spenót saláta tőlem

na és a desszert: répatorta katusnak köszönhetően

Az előadók persze le voltak döbbenve. Visszahallottunk olyat, hogy hát ők még ilyet sehol se láttak. Hamarosan sorakoznak a receptek.  

 Megint észrevettem magamon, hogy valószínűleg lúgosítanom kellene - én ebben hiszek, úgyhogy hagyjál békén. Ami gáz, hogy akárhány cikket és táblázatot találok, mind mást mond. Az egyik szerint erősen savasító minden alkohol, kávé, tea, a másik szerint ezek - alkoholból legalábbis a sör, bor - pont hogy lúgosítanak. (Én az elsőnek hiszek.) Az egyik szerint a burgonya messziről kerülendő, mások szerint az A Lúgosító Csodaszer. (Ebben meg az utóbbiaknak fogok hinni, mert az sokkal kényelmesebb.)

Amit rohadt nehezen viselek, hogy a gyümölcsök többnyire tiltólistán vannak - de ezek sem mind szerint. A görögdinnyét láttam én már az erősen lúgosító és a közepesen savasító kategóriában is. Hát akkor mondjuk ebből majd eszek, ha kedvem lesz.

A hajdinát, tönkölybúzát, tökmagot láttam itt is, ott is. Ezeket fogom enni. 

A végszó persze az, hogy lehetetlen igazságot tenni, úgyhogy többnyire kerülöm a húst, tejterméket, tojást, cukrot, mert ezek tutira savasítanak, a többi meg ahogy sikerül. 

Szerdán meg elvileg úgyis megyünk az Olimpiába, ahol meg úgyis megeszek mindent. 

A kicsit sem giccses kép pedig a Füvészkertben készült pár hete. 

Teljesen érthetetlen módon beválogattak minket a Goldenblog 50-es listájába, így aztán a következő napokban megembereli magát a teknős és ír majd néha. Addig beteszek ide valami szép képet a tapaszfesztiválról. 

Ez a Garum Bistro "Terra", azaz "Föld" elnevezésű kreációja volt, sajnos sokkal szebb, mint amilyen finom. Utána leveleztem egy sort az étteremmel, és rávilágítottak, hogy ez egy átértelmezett saláta, ne várjak túl mély ízeket a dologtól, így aztán már én is kicsit enyhébb szemmel tekintek rá, egy érdekes kísérlet, játék a textúrákkal, a színekkel, picit kevésbé az ízekkel. 

Nagyon sok volt a csöppet unalmas "céklahomokból", ami nem is szárított cékla volt, mint a receptben, hanem céklával színezett puha kenyérmorzsa. A zöldborsózselé zseniális, a répa sós, de amúgy semmi különös, a csíra meg hát csíra. De 2 euróért szívesen játszadozik az ember.

24 napon keresztül, 56 helyen 109 féle új tapaszt lehet megkóstolni a SANTIAGO(é)TAPAS fesztiválnak köszönhetően. A honlapon meg lehet nézni az összes szóbanforgót, sőt, mindhez ott a recept is (galegóul, de a google translate segíthet), bár nem hiszem, hogy sokan fognak hozzá egy ételhez, aminek az első hozzávalója "céklahomok". Na jó, igazából nem lehetetlen: ki kell szárítani a céklát, majd ledarálni robotgéppel. 

Tegnap kezdődött, mi persze mindennap ki szeretnénk próbálni párat, aztán a következő hetekben otthon majd már olcsó lesz a krumpli : PP Jövő pénteken ugyanis ismét Budapestre helyeződik a székhelyem. (Nem hiányoznak őrülten a magyar kaják, de kb ilyen sorrendben szeretném a következőket: túrógombóc, mákostészta, derelye, túrógombóc, tejleves tarhonyával, spenótfőzelék, sóskaleves, meggyes hókifli, zöldborsóleves, túrógombóc, nagymama bármelyik sütije, de főleg az almás-krémes, túrógombóc, rakott karfiol, lecsó édesen, tarhonyával, túrógombóc... most ennyi jut az eszembe hirtelen.)

Na de tényleg teljesen jól megvagyok ezek nélkül is (na jó, a túrógombóc azért baromira hiányzik), főleg egy ilyen héten. Megmutatom, miket ettünk tegnap a La República nevű szupertrendi, mégis kedves helyen.

Ez a kis cukiság magyarra fordítva valami ilyesmi: "Tőkehal karfiolkrémmel, 65°-os tojással, curry-s kenyérmorzsával pohárban". A galego-fanok kedvéért: "Vaso de bacallau, coliflor, ovo a 65° e migas ao curry". Christának sok volt ez a folyósság, a szinte már nyers tojás, de nekem bejött, úgyhogy megittam (igen) az övét is. 

Ez a második szépség volt az a közös nevező, amire mindenki csupa elismeréssel bólogatott. Amit bele mertek illeszteni a nevébe, az a következő: "ibér sertés sirloin (?), burgonya ravioli San Simón (füstölt) sajttal és almaszósz" ("Solombo de porco ibérico, ravioli de pataca e San Simón e compota de mazá"). 
A valóságban még egy kis baconszerűség is van ott a ravioli körül, tulajdonképpen a bacon helyettesíti a tésztát, és a töltelék a (csodálatosan selymes) sajtos krumplikrém. Plusz van még ott egy kis kuszkusz is, amit még a receptben sem említenek. Finom, nagyon finom, miért csak egy falat az egész, ugyanakkor a Repúblicához képest ez nem annyira érdekes vagy meghökkentő, inkább a nagyon jó minőségével hívja fel a figyelmet magára. Meg persze szépnek szép.

A harmadik tapasz tulajdonképpen desszert: "Paradicsomlekvár és kecskesajtfagylalt parmezánnal és olívaolajjal" ("Marmelada de tomate, xeado de queixo de cabra, parmesano e aceite de oliva"). 
Én persze ezt vártam a legjobban. Ami csalódást okozott, az a paradicsomban mindent elnyomó mézíz és túlzott édesség, ami viszont ellensúlyozta ezt a negatívumot, az a kecskesajtfagylalt, főleg az a falat, amit a bazsalikomlevéllel együtt kaptam be, mmm. Kevesebb méz, és minden tökéletes. A paradicsomnak kellett volna olyan jó minőségűnek lennie, hogy saját, természetes édességével elvigye az ízt. Így azonban Christa ismét feladta a felénél, én pedig ismét feláldoztam magam, mert azért rossznak sem volt mondható.

A Repúblicát egyébként ajánlom mindenkinek, aki véletlenül Santiba téved, 16 eurós kóstolómenüjük van mindig az aktuális tapaszokból. A legtöbb résztvevő bár és étterem általában azért nem olyan különleges dolgokat kínál, mint most erre az eseményre, de a República kivétel nélkül mindig. Persze most azért érdemesebb menni, mert az összes tapasz 2 eurós egységáron kapható minden helyen, ami ahhoz képest, hogy némelyik Szt. Jakab kagylót, osztrigát vagy polipot használ fel, nagyon megéri.

Folyt. köv. ma este.

Megtöröm ezt a csöndet, írok kicsit Galíciáról. 

Már két hónapja vagyok itt Erasmuson, és annyit eszünk, hogy az utóbbi pár napban már léböjtkúrát tartottam - amit tíz perce törtem meg egy főtt krumplival. 

Az ittlét elején volt rögtön egy gasztrofesztivál a városban, aminek köszönhetően rengeteg új helyet végigjártunk, kialakult egy evős társaság, és végigkóstoltunk talán tízféle nagyon extra tapaszt, mindet az alkalomra készítették direkt. Erről majd külön poszt. 

Aztán elindítottunk egy facebook-csoportot, ahol kb hetente hirdetünk valamilyen főzős alkalmat, általában valamilyen téma köré építve. Nagyon népszerű, egy-egy kajálásra 10-20 ember is összejön. Bulizás helyett mi eszünk. Jellemző. Majd erről is külön. 

Muszáj mesélnem kicsit a helyi különlegességekről, a csodálatos piacról, a tengeri cuccokról, a tapaszkultúráról meg az ilyesmiről. 

Most pedig beteszek egy képet ízelítőnek:  

Ez egy tapasz volt, "Zamburiñas a Mariñeira", azaz kagyló, ami állítólag valamilyen hagyományos mód újraértelmezett verziójában érkezett elénk, apró, pirított sonkadarabkák biztosan voltak benne, és valamilyen isteni hab vette körül az egészet, tetejébe akármilyen ostya tűzve. Iszonyú finom. 2 euró két darab. Nekem ez volt a kedvencem azon a héten. 

Az egyetlen valahol evés egy firenzei kifőzde volt. Kívülről semmi cégér vagy felirat, csak a hatalmas sor tűnt fel.

Majd a papír az ajtón:

Ez az ajánlat az olasz árakhoz szokott szemünknek nagyon csábító volt. Egy probléma akadt csak. Hogy nem nagyon láttuk át a rendszert. A pultnál rengeteg egyetemista tolakodott, és semmilyen sorfélét vagy sorrendet nem sikerült felfedeznünk. Így viszonylag soká tudtam érvényesíteni akaratomat, de addig legalább kitaláltuk, hogy mit kérünk.

A legtöbben hatalmas melegszendvicseket kaptak, amibe olyan hozzávalókat válogattak, amilyet akartak, mindezt 2,5 euróért. De az igazi mozzarella volt, igazi pesto, igazi sonka, minden igazi és friss és nyami. Mi mégis inkább a főttételnél maradtunk, és kiválasztottunk kétféle tésztát, egy adag rozmaringos tepsis krumplit meg lampredottót, ami a tipikus toszkán étel: főtt tehéngyomor zöld szósszal.

Ő itt a lampredotto, és még én is megkóstoltam, nem is rossz:

És amit még külön kiemelnék, az a kolbászos (salsiccia), vörösboros fusilli - ha bárkinek van ötlete a pontos rekonstruktuálásra, ossza meg bátran: 

További érdekességek:

Viagra, csak nőknek

Michel gyerekkori édessége, amit máig napi szinten fogyaszt: vörösboros kenyér cukorral. Ja és persze a saját házi csodafinom borát használja hozzá.

A krumplis pizzának többféle értelmezésével is találkoztunk. Ezt próbáltuk, és igen finom: 

Ezt nem próbáltuk, de nem is szeretnénk, és értetlenül állunk az egész előtt: 

Ez már hazafelé, amikor négy órát fagyoskodtunk éjjel a reptér előtt (hajnali gép, bezárt reptér), volt időnk megfelelően bepakolni a csomagokat. Ez nem is minden, amit ketten hazahoztunk.

És még egyszer megemlíteném a fagyikat. Ú. Á. Nyami.

Rég írtam, igen. De főzni néha szoktam, csak nem dokumentálom.

Viszont amiről érdemes írni: Toszkána. Egy hetet töltöttünk itt, igen low-budget próbáltuk tartani, ezért hagyományos étterembe egyszer se mentünk, de még így is bőven gasztrotúra volt.

Természetesen minden nap akadt egy-két szelet pizza, egy fagyi (mindig a legnagyobb adag), és ezen túl mindenféle változatos finomságok. Hosszú lesz, vigyázat, de inkább képek.

Kezdjük a sajtokkal. Természetesen rengeteg pecorino, minden változatban. Az alábbi képen például a lila az törkölyös:

Ez pedig szarvasgombás, aminek általam sosem tapasztalt, földöntúli illata volt, órákig nyomtam az orromhoz ezt a darab sajtot (balra):

És persze ne feledkezzünk meg életem legjobb gorgonzolájáról, amit a törkölyössel együtt árultak, és hát én még ilyen finomat nem ettem:

Meg persze bivalymozzarella, parmezán, miegymás.

Aztán ott van az olívaolaj. Pozsonyból indult a repülőnk, így ott aludtunk egy éjszakát egy görög srácnál, akinek saját, házi görög olaja volt. Már ettől elaléltunk. Aztán Michelnél megkóstoltuk azt az olajat, ami három napja még a fán volt, és hát ú. Durva. Teljesen új olajdimenziók nyíltak meg előttünk. Kezdjük azzal, hogy a színe olyan, mint az abszinté. Az íze meg mint a búzafűléé, ami nem feltétlenül jó amúgy, szóval töményen én nem is bírtam. Vettünk is belőle egy-egy litert, de már ezalatt a pár nap alatt is szolidabb lett ez a vad, nyers, zöld íz. Állítólag ha kirakjuk az ablakba, egy nap alatt besárgul.

Beszéljünk egy kicsit a rizottókról. Egyrészt megtanultam, hogy az "alaplé kötelező" egy humbuk, igazi olaszok is csinálják alaplé nélkül. Kétfélét kóstoltunk, szintén Michelnél: tököset és radicchiósat. A tököset bor helyett sörrel öntötte fel, ráadásul jázminrizst használt hozzá (és ennek ellenére krémes lett) - mint mondta, ha nincs otthon fehérbor, akkor jó a sör is. Tényleg jó volt.

A radicchiósat már sokkal hagyományosabban készítettük (mert hogy Michel dirigált, de inkább mi főztünk): fehérborral, arborio rizsből, de továbbra is alaplé nélkül. Először kóstoltam radicchiós ételt, és bejött a keserűség. Útitársnak kevésbé.

És persze a tészták. Ebből is jó sokat kaptunk, pl autentikus Carbonara spagettit, de ami elég nagy szám volt, az a Massimo-féle tészta:

Na elmondom, hogy mi is van ezen. A tészta egy tipikusan szicíliai fajta, a casarecce. Massimo szicíliai. Tehát. Csináltunk egy sűrű paradicsomszószt apró méretű friss paradicsomokból. Egy szelet kardhalat darabokra vágva megserpenyőztünk, borral. Bő olajban kisütöttük a padlizsánkockákat, mint a sültkrumplit. Mandulát pirítottunk és daraboltunk, friss mentát és bazsalikomot adtunk hozzá. Asszem ennyi. A menta a legjobb benne.

Most kicsit abbahagyom, mert már nagyon hosszú lesz. Talán folytköv.

Két hete ismét a biofarmon tengetjük életünket. Főztünk már többször, de leginkább salátákat, levest, maradékfelhasználást tudnék dokumentálni, azt meg leginkább minek... De a rhubarb chard (rebarbaramángold?) fotóját ideteszem, mindenki lássa, mennyire gyönyörűség. És a legjobb, hogy a céklával ellentétben nem fog.

Ez a poszt az ócska utazóson is megjelent, ahol további írásokat is találtok a kubai túráról pitétől.

Nem tudtam megtagadni önmagamat, és az engem egyik legjobban érdeklő dolog volt az utazás előtt: az ételek. Gondoltam, hogy nem lesz annyira más, de azért egy kevés egzotikumra számítottam. Ami furcsa, hogy többnyire borzalmas volt, most mégis nagyon szívesen megennék mondjuk egy ottani "pizzát"... Vagy a következő képen látható 50 forintos sült banán - véreshurka nyársat...

A sok borzalom előtt elmondom a legjobb dolgot: kókusztejes hal Baracoában. Valami fehér dologra számítottam én is, de piros volt, vagy inkább narancssárga. Nem megy nekem sajnos az ízek boncolgatása, de tippre paradicsomszósztól volt ilyen. Kicsit csípős, nagyon ízes.

Felső kategóriát nem próbáltunk ugyan, de a legaljától a tisztes középig ettünk végig szinte mindenféle helyet, és a minőség szinte mindenhol egyforma volt: alacsony. (A lenti kép egy sonkás pizzát ábrázol.)

Kezdjük ott, hogy kétféle pénznem van: a peso a helyieknek, a konvertibilis peso ("dollár") a turistáknak - persze mindkettő használhatja mindkét pénznemet. Pesóban minden olcsó, dollárban minden drága. Általában megvan, hogy a hely melyik kategóriába tartozik, de a pesós helyek turisták láttán hajlamosak dollárossá változni.

A nem állami helyek általában borzasztó drágák, ezért ilyen étteremben (ún. paladar) nem is nagyon voltunk.

Az állami étterem kétféle lehet: Az egyik: pesóért, hiperolcsón borzalmas kiszolgálás, gyenge kaja, semmi hangulat, ráadásul kritikán alul tátong egy szakadék, na onnan integet a higiénia. Például ezeken a helyeken többnyire 2-300 forintból lehet vacsorázni itallal együtt, cserébe elfelejtik kihozni a társaság egy részének a kaját, az étel hideg, köret alig van és szánalmas, csótányok rohangálnak a lábunk között. Azért a pincérek itt is csokornyakkendőt hordanak persze, az utolsó szakadt helyen is elegáns egyenruha, az kell.

A másik: dollárért, drágán, gyenge kiszolgálás, gyenge kaja, néha tűrhető hangulat (ez alatt azt értem, hogy esetleg nem neonfénnyel van megvilágítva egy szocmenza-jellegű fehér terem), néha akár még higiénikus is. Itt ugyan nem felejtik el, hogy az ötödik tányért is kihozzák, de nem nagyon sikerül a kívánt köretet rendelni, a pincér folyamatosan turházik, négyféle ételből kettő értékelhető, de nem érezhető akkora különbség, mint az árakon: egy-egy fogás 2000 forint körül van, ami mindenképpen tízszerese a pesósnak. De itt legalább tiszta volt a mosdó, még papírt is tettek ki! A dolláros hely sem garancia a lehúzható vécére.

Éttermekbe azért viszonylag ritkán jártunk, többnyire utcai standoknál ettünk. A leggyakoribb a "pizza" (kelttészta többnyire sajttal, jó esetben még egy kis paradicsomszósszal is) 50 forintért, vagy a szendvics ugyanennyiért. Legtöbbször egy fél disznót szeletelgetnek egész nap és töltenek zsömlékbe. Kedvencünk volt a rántottás zsömle (20 ft) és a krokett (fenti képen, 5-10 ft, paradicsomot mi hoztuk hozzá). Egyszer megkérdeztük, mi van a krokettban, erre a bácsi megkérdezte a nénit, "te, mi is van a krokettban?", mire a néni azt mondta, hogy "hát hús, meg ugye ilyen dolgok". Én egyszer találtam benne egy zöld műanyag szálat, Kata csak a csontdarabig jutott.

Kubában az volt a jó, hogy az utca bármikor tartogatott meglepetést. Bár a fent említett kaják voltak a leggyakoribbak, mindig jöhetett valami új, amit még nem ettünk. Édes vagy sós frissen sült fánkok, sütemények, gyümölcslevek.

Ciego de Ávilában találtunk egy (állami) helyet, ami kifejezetten gyümölcsökre szakosodott. 10 forintért ihattunk friss gyümölcslevet (guayava, mangó, paradicsom, narancs...), 7 forint volt három minibanán, 10 körül az ananászszelet.

folyt. köv.

Idén a tavalyi hagyományokat követve sok finomságot készítettünk, majd egy minikoncerttel ünnepeltük a karácsonyt. A 3d-s fát kartonból készítették szorgos Vera-kezek, pasztellkrétától lett zöld és piros, környezettudatos. Lássuk a menüsort (:

Itt már a szinte kész asztal látható, Máté utolsó simításként ráönti a dresszinget a salátájára

Elöl Eszter rizssalátája, mögötte Máté quiche-e minden jóval megrakva, leghátul karfiolos fasírt Ádámka és csapata közreműködésével

Innen jobban látszik a karfiolos fasírt és a saláta

Ezt főztem én, marokkói csicseriborsós tagine (tagine nélkül), narancsos-mandulás bulgurral, de erről majd egy másik bejegyzésben bővebben

Édességek is voltak, ez karácsonyi muffin Beától és Katustól

Mézeskalácsok és konyhai eszközök ajándékba Kingától

Brownie Bencétől, amire a Jucus csak annyit mondott: "Mmm, én a Bencét elveszem feleségül"

Sajnos a Médi kész flódnicsodájáról nem készült külön kép, de itt legalább jól látszik a sokféle töltelék

Kétféle mézeskalács is volt, itt készül a Benci-féle

Itt Ádám teljesíti a megbízatást: a forraltbort.

Koba különleges zöldfűszeres sütije

És amiről még nem készült kép: narancsgrog Katustól és Beától, egy másik brownie Virágtól, kukoricaleves Dóritól. Én degeszre ettem magam, az biztos. És ami nagyon jó volt: csak egy ételben volt hús, de annak is volt vega változata, és a quiche-ben volt egy kis tonhal, de egyébként nagyon növényevő karácsonyunk volt, és szerintem azért mindenki túlélte. Kár, hogy otthon ezt még nem tudom megvalósítani, hogy a három napból legalább az egyiken ne legyen hús...

Két programot is ajánlok azoknak, akik nem szeretik látni a rossz dolgokat az országban.

Az első a szokásos Food not Bombs ételosztás hajléktalanoknak, csak most szombaton lesz a zöldségek beszerzése és vasárnap a főzés-osztás. További infóért érdeklődni nálunk (-;

A másik a Tarka Magyar! felvonulás. Lehet húzni a szájakat, hogy el akar jönni Gyurcsány meg Fodor, de ha el is jönnek, le kell őket tojni, és megmutatni, hogy mi tényleg nem akarunk egy olyan országban élni, ahol savval locsolnak le és kövekkel dobálnak, mert nem pont azt gondoljuk, amit a másik, vagy nem pont olyan a bőrünk színe, vagy nem pont az ellenkező nemet szeretjük, vagy nem pont a keresztény vallást valljuk. Hogy nem akarunk egy olyan városban élni, ahol azt vallják egyesek, hogy "ez a város a mienk, és nem a cigánybűnözőké", és ennek demonstrálására szétzúzzák a kukákat, a parkoló autókat és minden útjukba kerülő, szétzúzható dolgot, többmilliós kárt okozva a városuknak, nem beszélve a félelemről, amit beleoltanak az emberekbe.

Az ellentüntetést lefújták, de biztos lesznek keménykedők, úgyhogy gyereket nem biztos, hogy mernék vinni... Viszont színes ruhadarabokra, kendőkre lesz szükség, amit majd a fejünk fölé tartunk, és készül róla egy légi fotó. És egyébként is, vegyük fel a legtarkább ruháinkat!

Október 4. szombat 1530 Erzsébet tér

Szombaton ismét Food Not Bombs. Itt lehet olvasni az alapelvekről és a segítség mikéntjéről, itt pedig ugye a beszámoló az elsőről. Ha érdekel, valahogyan juttasd el hozzánk az e-mail címed, és mi felveszünk a google csoportunkba, vagy csak küldünk egy tájékoztatást részletesen, ha nem akarsz túlzottan belefolyni.

Amúgy a csendesség nem jelenti azt, hogy nem főzünk, csak annyira kis egyszerűeket, hogy nem jut eszembe lefényképezni. Mint a spenótos tészta (spenót, mascarpone, tészta) vagy a tegnapi cukkini (hagyma, cukkini, paprikaszeletek, szójaszósz, osztrigaszósz, bors, méz, citromos csili), meg a bulgur (bulgur, paradicsom, zöldhagyma, kecskesajt, olívaolaj, paprikakrém) stb.

De tegnap én is megvettem a Szakácsok könyvét, féláron, az Alexandrában. Trendi-e vagyok.

Na, csak idejutok végre.
Váltottunk nagyjából negyven e-mailt. Kiosztottak a többiek sokszáz szórólapot. Eljött a nagy nap, persze hívtuk egymást Vernyákkal, ti is késtek, mi is késünk. A Bosnyákról. Aztán mégis odaértünk, és elkezdtünk zöldséget venni. Például tíz kiló krumplit. Aztán rájöttünk, hogy rendes emberek vannak itt, és elkezdtük a dumát, hogy "hajléktalanoknak főzünk, ételosztás, ha lenne valami kidobandó zöldség-gyümölcs..." És persze többször adtak nem kidobandót, nagyon édes nénik és bácsik voltak. Utána kinyitottuk a csak-zöldségnek kukát, és találtunk benne pár kiló nyomott barackot, meg hatalmas csokor petrezselymet. Tanulság: legközelebb először kinyitjuk a kukát, aztán megkérdezzük az eladókat, aztán megvesszük, ami még hiányzik. Az eredményt alig bírtuk hazavinni.

Megvizsgálva, mink van, két étel mellett döntöttünk: krumplis lecsó és zöldségleves. Sajnos ez pont ilyen sorrendben készült el, de azért annyira nem volt gáz. Tök sokan pucoltunk, iszonyat sok volt a zöldség. Hatra hirdettük meg, és majdnem sikerült is hatra leérni a lecsóval. A Borárosra. Ancsi szerzett műanyag asztalt, valahonnan kaptunk evőeszközöket, és a hajléktalanok jöttek. Tök jó érzés volt. Páran még visszamentünk a zöldséglevesért. Egész vicces egy hatalmas bödön étellel végiggurulni a Ráday utcán trendi kiállításmegnyitón ingyen bort iszogató sznobok előtt.

Kábé 3000 forintot kellett összedobnunk nyolcunknak, és ennek a fele a kenyérre ment, szóval legközelebb le kéne pacsizni valami pékkel. És inkább szombatra szervezünk, amikor a piacokon sok a maradék. Dávid szerint kéthetente is akár.
Meglepő dolgok: a várthoz képest alig hallottam olyat, hogy "azér egy jó kis körömpörkölt jobb lenne". A legnagyobb paraszt egy aktivista volt, aki nem csinált semmit, de enni és pofázni tudott. Nem is értem, miért jött. Aztán voltak még olyan arcok, akik nem igazán szorultak rá az ingyen kajára. Ezek közt akadt olyan, aki tök jófej volt, és nagyon érdekelte az esemény. És akadt másmilyen is, de nem veszem el a további kedvünket. A többség azért nagyon jófej, a maga módján legalább. Minimum 30-40 ember lakott jól.

Mikor már minden elfogyott, mi meg pakolásztunk, azért odajött két rendőr (és innentől Dávid blogját idézem):
- Meddig tart ez még, uraim?
- Most pakolunk. (Amit nem vettek észre???)
- És ők is magukhoz tartoznak? (Mutat három hajléktalan srácra.)
- Igen
- Akkor ők is indulnak, ugye? Szuper.

Pénteken délután hatra ételosztást szervezünk a Boráros téri aluljáróba. Az évtizedek óta működő nemzetközi projekt fedőneve Food Not Bombs. Ez nem kifejezetten a jótékonykodásra helyezi a hangsúlyt, hanem egyfajta békemozgalom. Azt mondja, az étel nem kiváltság, hanem jog. Ingyenes vegetáriánus ételt adni éhes embereknek - ez az alapelv. Budapesten pedig éhes embert találni eleget.

Hogyan segíthetsz?

1. Alapanyag.
Az alapelvek közé tartozik, hogy kidobásra ítélt, de még épp használható alapanyagokat használjon. Rengeteg ételt dobunk ki ok nélkül. Próbáltuk körbejárni a zöldségeseket például a csarnokban, de inkább szombaton tudnának adni maradék árut. Ha nem jön össze ilyen, akkor mi magunk összedobjuk az árát és megvesszük. Ha van tipped, honnan szerezhetnénk pénteken kidobásra ítélt zöldséget, gyümölcsöt, pékárut vagy akár készételt, ne hezitálj kontaktálni. A lényeg, hogy este hatkor van az osztás, és nem késhetünk.

2. Készétel
Igyekszünk minél nagyobb adagot főzni, de csak egy gáztűzhelyünk van, és onnan még el kell cipelnünk a kondér(oka)t a Borárosig. Korlátozottak tehát a kapacitásaink, ezért ha tudsz főzni valamit, vagy csak van akár két adagnyi maradékod előző estéről, és a közelben laksz, hozd el nekünk. Most felejtsd el gasztro-éned, ezúttal inkább a mennyiség a fontos, és nem fogunk megszólni, ha nem buffala az a mozzarella. Preferáltan vega kaja, de szerintem húsos étellel se fogunk elküldeni.

3. Terjesztés
A teknős nem egy populáris blog, ezért ha tetszik az ötlet, posztolhatsz egy ide mutató linket a saját oldaladon, illetve terjesztheted "civilek" között is, azaz a blog-szcénán kívül. 

4. Részvétel
Ha alapanyagot vagy ételt nem tudsz biztosítani, akkor is érdemes elnézned felénk, próbálunk jó hangulatot teremteni, dobosokat hívni, ilyesmi. És nagyszerű lehetőség, hogy megismerd a teknősöket.

Légyszi kontaktálj, ha ezek közül bármi.

Btw hazaértem a farmról, majd lesz beszámoló, esetleg már kajákat is posztolok, ki tudja.

A roppant higiénikus és gusztusos kolikonyhánkat megtámadta egy küklopsz.

 

 

Kisvárosban gasztróskodni nem egyszerű. Hazaértünk Dániából, holnap ballag a húg, és fogadjuk a 15-20 rokont, többnyire hidegtállal. Anyu felel a húsokért, én a többiért. El is terveztem szépen a menüsort, kicsit olaszos - még ez is túl egzotikus lesz a töltöttkáposztáig merészkedő, egyébként meg borzasztóan kritikus rokonoknak.
Szárított paradicsomot találtam egyetlen boltban - egy kis delikáteszben, ami jövő hétig zárva van. Puff.
Kerestem friss bazsalikomot is. A Tescóban van thai és görög változat is, csak épp hagyományos nincs. Nekem meg az kell, nagy levelek. Találtam a Plusban, két cseréppel is, csakhogy szét voltak rohadva, egy ép levéllel sem rendelkeztek.
Olyat, hogy kecskesajt, parmezán vagy rikotta, végképp sehol.
Szóval egyszerű különlegesnek lenni Budapesten (már ha ezeket a dolgokat különlegesnek nevezzük, én nem szeretném...), mert ott a csarnok, az Ázsia, a Culinaris (ahol még sosem voltam btw), de itt nem ám a lilakrumpli hiánycikk néhanapján. Hozzá kell tennem, hogy a Lidlben azért a keresgélés közben mangó chutney-ra akadtam, de az csak valami ázsiai hétnek volt köszönhető. Valami érthetetlen oknál fogva pedig a Tescóban kimért szirenét is árulnak. (És 8 féle trappistát. Az kell a magyarnak.)
Azért gyűlölöm a hipermarketeket, mert semmivel sincs nagyobb választék, mint a sarki abc-ben, csak épp többet raknak ki egy termékből, illetve több márkát forgalmaznak ugyanabból. Lehet, hogy ki van rakva 15 féle rizs, de ezekből 14 csak a hagyományos A meg B rizs, és esetleg megbújik valahol egy barna, de az is az Uncle Bens, kevéssé finom. De egy nyamvadt rizottórizsért, neadjisten vadrizsért ki kell menni a városból, egészen Pestig. Pedig van itt 50 ezer emberre Tesco, Interspar, Lidl, Aldi, Plus, Penny...

Beszálltam a játékba, gourmandula ajándékára fogok várni lelkesen.

Csütörtökön gulyáslevest főzök a népeknek, viszont az itteni kenyerek eléggé nem illenek hozzá. Tippek egy igazi, ropogós héjú, magyar fehérkenyérre? Hozzá kell képzelni, hogy még sosem sütöttem kenyeret, és most negyven embernyit kéne. (Bár az is lehet, hogy lefordítom a receptet, és megkérem a konyhásokat, hátha megcsinálják helyettem.) Dagasztógép van, hatalmas, szóval nem kell dnk-nak lennie.

Kép innen.size>

Most egyrészt nagyon büszke vagyok, másrészt kicsit szégyenkezem is, amiért az utóbbi hónapokban alábbhagyott a lendület, így nem vagyok benne biztos, hogy megérdemeljük. Na de hátha pont ez adja meg a lökést. Fûszeres Eszter meglepett minket egy E-vel. "Már a blogszülinapon is szerettem volna írni róluk, vagy örökbe fogadni őket virtuálisan, hátha még van olyan, aki nem ismeri őket. Nos, ők fiatalok, kollégisták, és nem junkfood-on élnek, hanem főznek. Méghozzá nagyon jól! Már gratuláltam nekik, de most ezúton is megteszem."

Eredetileg 10 blogot kellene díjazni, de azt én is soknak érzem, ahogy Eszter is. Én adok most egynek, aztán ha a többi teknôsnek van javaslata, még kiegészítjük.

jj díjazottja: Beatbull és az ô Kísérleti Konyhája.
Azért, mert ô a legkreatívabb magyar gasztroblogger, akit ismerek, és a kreativitás nálam nagyon sok pontot ér.

pite dijazottja a Zsolt æs a kepregenye. mert a kreativitas nalam is er pontot, de azert a hulyeseg tobbet. ja, es regota az egyetlen blog, aminek minden uj bejegyzeset elolvasom. vao.

Kollégiumi gasztronómia? Ez az oximoron iskolapéldája lehetne.
Létezik azonban egy koliszint, ahol azért mocskos a konyha, mert használják. Mi használjuk. Vannak közös edényeink és eszközeink benne. Nincs ugyan két egyforma tányér vagy villa, és azok is a nagymamák kiselejtezett készleteiből jöttek, úgyhogy nagy erőfeszítés lesz trendi fotókat csinálni, de talán nem is akarunk. Nincs karamellizálópisztolyunk és mérlegünk se, de fűszerdobozunk és saját kefírtenyészetünk az van, és házi majonézt keverünk. Na persze nálunk is megfordul a rántotta, a mirelitpizza és a melegszendvics (melegszendvicshegyek), mint minden rendes koliban, de készül padlizsánkrém, guacamole, máglyarakás, flódni, krémlevesek, meg egy csomó érdekesség. Egymásnak főzünk, létezik a szobavacsi intézménye, sőt "menza" is.
Mert koliban is lehet jót enni.