Teknősleves

Bepótolom lemaradásomat, bizony, a Budai Gourmet-t. 

Már csak azért is kötelességemnek érzem a beszámolót, hogy ezúton köszönjem meg világevőnek a szegény kollégista blogger támogatását egy ajándék jeggyel (:

Kezdjük a kajákkal, mégis csak azért mentünk oda. Biztosra mentünk, csupa olyat kóstoltunk, amiről már hallottunk az első két nap után, és be is jött minden.

Indításnak (két hosszúlépés beszerzése után) egy mentás bárányburger a vadiúj Laci!Pecsenye? csapatától, aminek a legjobb eleme maga a mentalevél volt, a habnak semmilyen átütő ízére nem emlékszem, de így együtt azért maradandó.

Következő kör a már előre kinézett citromos nyúlkolbász volt a Kistücsöktől. Már annyiszor lett volna jó megnézni ezt az éttermet, de az autótlanság pont elég kifogás volt mindig arra, hogy elhalasszuk. Ha csak ilyen korlátozott mennyiségben is, de most ki lett próbálva, és továbbra is szeretném meglátogatni a helyet, úgyhogy a benyomás pozitív volt, még ha nem is mondtam volna meg, hogy nyúl. De ez már az én szakértelmem és korlátozott számú találkozásom a nyúllal.

Ezek után rátértünk az Anyukám mondtára. Itt rögtön két fogást is muszáj volt: a sokat emlegetett buffalás focacciát és a pacalt is.

Be kell vallanom, hogy most ettem először pacalt. Ez valami gyerekkori rögzülés lehet, mert mondjuk lampredottót, ami szintén hasonló dolog, már ettem és ízlett is, és most is valószínűleg az segített, hogy nem hagyományos magyaros stílusban, hanem egy friss, paradicsomos-zöldséges szószban készítették "Anyukámék". Ízlett. Finom volt, nagyon finom. Bárcsak Budapest egyik belvárosi kerülete lenne Encs.

A végét szuper fagyikkal terveztük zárni a Palotai cukinál (nem a Fragolában, mert azt már ismerem, szintén nagyon jó, de hát ott megyek el minden nap mellette - a chianti és a túrókrémes körte egyszerűen zseniális), volt ott petrezselymes kivitől céklás vérnarancsig minden, amiért én rajonghatok, de közben vettünk két remek kenyeret a Dérynénél, és ha már ott jártunk, nem bírtunk ellenállni a sütiknek se: Gábornak egy brownie (isteni), nekem meg egy mousse - ha jól emlékszem, ánizsos-csilis-narancsos, finom volt, nem nagyon édes. Sajnos a fagyinak már nem maradt hely.

A kenyereket (burgonyás és olívás) vacsorára vittük, és a kártyán maradó pénzből vettünk még hozzá egy borsos camambert sajtot, hogy otthon folytassuk a dőzsölést.

És akkor néhány szó magáról a rendezvényről: az egyik jegyet ugye világevőtől kaptam, a másikat pedig kénytelenek voltunk megvenni, ezért mondjuk nagyon szép poharakat kaptunk cserébe, szó se róla, de azért még így is húzós volt, ha bent is akartunk azért fogyasztani rendesen. A szervezők persze most talán levonják a tanulságot, és jövőre talán le lehet fogyasztani egy részét. Én megértem, hogy van belépő, ne szédelegjen arra mindenki, érkezzenek céllal az emberek egy ilyen elit rendezvényre, csak az arányokat kellene jól eltalálni. És nem hasonlíthatjuk egy zenei fesztiválhoz vagy egy állatkerthez, mert ott már senki sem kér meg, hogy fizess minden koncertért vagy állatért külön.

Na de remélem, ennél rosszabb jövőre sem lesz (:

Diákként a legnagyobb éttermi gasztrokalandokat az ebédmenüvel éljük át, és a Standról igen jókat hallottunk, mint a legjobb tökfőzelék és legjobb paradicsomoskáposzta, satöbbi.

Nagy várakozásokkal ültünk be tehát egy kétszemélyes asztalhoz. Pár perc múlva leült eggyel odébb két inges pasi. Akkor álltunk fel innen és ültünk át egy másik pincér területére, amikor előlük már a leveses tányért is elvitte a leányzó, tőlünk meg még mindig nem kérdezte meg, mit kérünk. Lehet, hogy a kopaszodó középvezetők nagyobb borravalót hagynak, de a diáklányok meg blogot írnak, úgyhogy revans.

A másik csúnya dolog volt, hogy ugyan háromig van menü, a vega opció (spenótos gnocchi) azonban már kettőre elfogyott. Az első, béna pincérlányt hallottuk felajánlani a kopaszodónak, hogy főznek tésztát ugyanazzal a mártással, de a második pincérünknek sajnos ennyi fantáziára sem futotta. Hiába próbáltam belőle kifacsarni valamilyen vegetáriánus megoldást, odáig jutott, hogy tud hozni árpagyöngyöt csirke nélkül, "de annak nem sok íze van". Kértem tehát brassóit. Elé gazpachót, utána grillázshabot.

A gazpacho ismét csalódás volt. Először a forró tányérhoz értem hozzá, meg is ijedtem, hogy meleg a leves. De hideg volt, vagy inkább szobahőmérsékletű. Miért kell melegített tányérban tálalni? Aztán meg maga a leves. Tudom, a gazpacho olyan, mint nálunk a lecsó, minden háznál más, nemhogy minden vidéken. De a standosnak szerintem erősen sűrítettparadicsom-íze volt, és nem úgy tűnt, mint amibe jeges vizet tettek volna, nem elég hideg, nem elég könnyű, túl sűrű. Ha igazán jót akartok Pesten enni, ajánlom a Lébárt, ahol friss biozöldségekből igazán hideg, igazán frissítő, többféle zöldséget tartalmazó gazpachót kaptok 265 forintért.

A brassói finom volt, bár a krumplinak lényegesen több íze volt, mint a húsnak, de ez utóbbinak úgyis átpakoltam a felét Jucus tányérjába.

A desszert viszont tényleg nagyon jó volt, a grillázshabban csak két nagyobb dióhéjdarabot találtam (sic!), de ízre meg voltam elégedve, bár ritka az az édesség, amivel nem vagyok. Jucus meggyespitéje szintén guszta volt és finom, vékony linzertésztán sok-sok meggy.

A konklúzió, hogy háromfogásos ebédet 1180 forintért talán nehéz is lenne ennél jobb minőségben elkészíteni, de azért a gazpacho koncepcióján bőven javíthatnának, a felszolgáláson meg aztán végképp. Végül tényleg nem hagytam borravalót, mert egy picit több effortot várok egy ilyen helyen, ha megemlítem, hogy vegetáriánus opciót szeretnék (mint ahogy az a másik pincérnek sikerült; kár, hogy ő meg nem vett rólunk tudomást), meg úgy mellesleg fél perc után visszajött a srác, hogy mit is rendeltünk. De a nulla borravaló ellenére nagyon lelkesen köszöntek nekünk kifelé menet (:

Azért ha legközelebb szimpatikus heti ajánlat lesz, még teszek egy próbát. És hamarabb megyek, nehogy elfogyjon, amit kinéztem :-P