Rég írtam, igen. De főzni néha szoktam, csak nem dokumentálom.

Viszont amiről érdemes írni: Toszkána. Egy hetet töltöttünk itt, igen low-budget próbáltuk tartani, ezért hagyományos étterembe egyszer se mentünk, de még így is bőven gasztrotúra volt.

Természetesen minden nap akadt egy-két szelet pizza, egy fagyi (mindig a legnagyobb adag), és ezen túl mindenféle változatos finomságok. Hosszú lesz, vigyázat, de inkább képek.

Kezdjük a sajtokkal. Természetesen rengeteg pecorino, minden változatban. Az alábbi képen például a lila az törkölyös:

Ez pedig szarvasgombás, aminek általam sosem tapasztalt, földöntúli illata volt, órákig nyomtam az orromhoz ezt a darab sajtot (balra):

És persze ne feledkezzünk meg életem legjobb gorgonzolájáról, amit a törkölyössel együtt árultak, és hát én még ilyen finomat nem ettem:

Meg persze bivalymozzarella, parmezán, miegymás.

Aztán ott van az olívaolaj. Pozsonyból indult a repülőnk, így ott aludtunk egy éjszakát egy görög srácnál, akinek saját, házi görög olaja volt. Már ettől elaléltunk. Aztán Michelnél megkóstoltuk azt az olajat, ami három napja még a fán volt, és hát ú. Durva. Teljesen új olajdimenziók nyíltak meg előttünk. Kezdjük azzal, hogy a színe olyan, mint az abszinté. Az íze meg mint a búzafűléé, ami nem feltétlenül jó amúgy, szóval töményen én nem is bírtam. Vettünk is belőle egy-egy litert, de már ezalatt a pár nap alatt is szolidabb lett ez a vad, nyers, zöld íz. Állítólag ha kirakjuk az ablakba, egy nap alatt besárgul.

Beszéljünk egy kicsit a rizottókról. Egyrészt megtanultam, hogy az "alaplé kötelező" egy humbuk, igazi olaszok is csinálják alaplé nélkül. Kétfélét kóstoltunk, szintén Michelnél: tököset és radicchiósat. A tököset bor helyett sörrel öntötte fel, ráadásul jázminrizst használt hozzá (és ennek ellenére krémes lett) - mint mondta, ha nincs otthon fehérbor, akkor jó a sör is. Tényleg jó volt.

A radicchiósat már sokkal hagyományosabban készítettük (mert hogy Michel dirigált, de inkább mi főztünk): fehérborral, arborio rizsből, de továbbra is alaplé nélkül. Először kóstoltam radicchiós ételt, és bejött a keserűség. Útitársnak kevésbé.

És persze a tészták. Ebből is jó sokat kaptunk, pl autentikus Carbonara spagettit, de ami elég nagy szám volt, az a Massimo-féle tészta:

Na elmondom, hogy mi is van ezen. A tészta egy tipikusan szicíliai fajta, a casarecce. Massimo szicíliai. Tehát. Csináltunk egy sűrű paradicsomszószt apró méretű friss paradicsomokból. Egy szelet kardhalat darabokra vágva megserpenyőztünk, borral. Bő olajban kisütöttük a padlizsánkockákat, mint a sültkrumplit. Mandulát pirítottunk és daraboltunk, friss mentát és bazsalikomot adtunk hozzá. Asszem ennyi. A menta a legjobb benne.

Most kicsit abbahagyom, mert már nagyon hosszú lesz. Talán folytköv.