innen loptam egy az egyben
egyszerű, nem túl drága, de annál menőbbre sikerült (persze a libamájpástétomos lepénykéket semmi nem überelte :))
Hozzávalók: (20 cm-es formához)
10 dkg liszt
3 dkg vaj
1 nagy ek. tejföl
kevés hideg víz
fél tk. só
6 nagyobb gombafej
1 fej lilahagyma
egy marék dió
kéksajt
A lisztet és a hideg vajat az aprítógépben összepörgettem, hozzáadtam a sót a tejfölt és egy ek. hideg vizet, és mikor épp kezdett gombócosodni, kézzel gyorsan simára gyúrtam. Hűtőbe raktam, míg elkészítettem a feltétet, ami először a torta aljára kerül.
A gombafejeket megmostam, közel centi vastag szeletekre vágtam, a lilahagymát pedig úgy tisztítottam meg és vágtam fel, hogy a gerezdek egyben maradjanak. 2 evőkanál olajon nagy lángon együtt hirtelen mindkét oldalukon átsütöttem őket, kevés sóval és a dióval megszórva.
A formába rendezgettem mindent, a tésztát körlappá nyújtottam, és ráborítottam a zöldségekre, körben a szélét lenyomkodva a tortaforma aljához [megj.: a tetejét sem árt megnyomkodni kicsit, mert amúgy hajlamosak voltak leesni a gombák].
190 fokos sütőben 35 perc alatt sült ilyen szépségesre [megj.: nekem sokkal kevesebb idő kellett, az első adagot oda is égettem :((], és a sütőből kivéve kiborítás után rámorzsoltam kevés kéksajtot is.