Teknősleves

Az e havi vkf-játékban kicsit csalnom kellett, a vegetáriánus ételekben ugyanis a köret fogalma értelmét veszti.  Mintha annak, hogy köret, csak hús mellett lenne értelme. Ezért van az, hogy egy húsevő számára a vega ételek gyakran csak köretekből állnak. Az én pályaművem főétel, de ha lett volna mellette hús, köretnek is lehetett volna nevezni.

A recept ebből az izgalmas receptkönyvből van, egyelőre ez az egyetlen étel, amit kipróbáltam belőle, de majd jön több is, mert ez nagyon jó. Finom, egyszerre édes és csípős, és külön örömöt okoz, hogy mindenféle előre elkészített fűszerkeverék nélkül sikerült ilyen különleges, tényleg indiainak tűnő ízt elérni. Na meg az is külön örömet okoz, hogy miből sikerült ezt elérni: hisz a sárgaborsóból nem csak itthon, hanem még Franciaországban is csak egyetlen lehetőséget ismernek (persze ott elegánsabb neve van: Purée Saint-Germain), és ráadásul ez a legnépszerűtlenebb ételek közé tartozik, a főzelékek között talán csak a finom főzeléknek van mostohább sorsa. A raszammal egy embert, korkiborkit biztosan sikerült visszahódítani a sárgaborsó számára, remélem még többen lesznek!

A hozzávalókat illetően megint csaltam, de most mentségemre legyen mondva, hogy maga a receptkönyv bujtott fel rá... Ráadásul a recept nem tiszta, és sok az ismeretlen hozzávaló, úgyhogy itt most az én változatomat írom le.

Hozzávalók:
2 csésze feles sárgaborsó
3 evőkanál tamarindpép helyett 6 evőkanál hamis tamarindpép (így készül összekeversz x evőkanál szilvalekvárt x evőkanál citromlével)
2 teáskanál kurkuma, íze nincs, azért kell, hogy színe legyen
1 mokkáskanál csilipor vagy őrölt erős paprika
2 paradicsom
2 evőkanál margarin
4 zöldcsili helyett 2 erős zöldpaprika (hegyeserős volt a piacon)
2 teáskanál cukor
3-4 evőkanál őrölt koriandermag - érdekes, ennek sincs nagyon íze, úgyhogy ebből is a receptnél többet tettem - lehet, hogy kicsit régi a fűszer?
3-5 evőkanál kókuszreszelék
1 evőkanál őrölt fekete bors
2 teáskanál mustármag
1 evőkanál vaj

Elkészítési mód:
A sárgaborsót egy éjszakára beáztatom, aztán lecsöpögtetetem, sós vízben megfőzöm, pürésítem. A paradicsomot meghámozom, felvágom, az erős paprikát felvágom. A pürébe belekeverek mindent a mustármagon és a vajon kívül. Főzöm, amíg a zöldségek szétfőnek és a fűszerekkel együtt szétárasztják az ízüket, és a végén hozzákeverem a vajon megpirított mustármagot (fedő alatt pirítom, mert különben szaladhatok a szétpattogó magok után).

Rizzsel vagy csapátival tálalom, a képen csapáti van. Ennek elkészítési módja: lisztet sóval és vízzel rugalmas nyújtható tésztává keverem, nagyon vékony lepényeket nyújtok belőlük, aztán mindkét oldalukat megsütöm őket kevés olajon egy serpenyőben.

A recept a Nagy Tésztakönyv című receptkönyvből van (ott van a fejlécen a posztmodern és a levelestészták között), és már több éve szemezek vele. Karácsonykor nálunk otthon minden évben füstölt lazac van, a maradékot meg utána én szoktam megfőzni a barátaimnak. Januárban már főztem belőle egy fettucinét füstölt lazaccal (szárított paradicsommal, tejszínnel... - ugyanabból a receptkönyvől), ami ezután is maradt, ott várt a koli mélyhűtőjében és kapóra jött a vkf-vacsorához.

Ezekhez még volna pár hozzá(fűzni)valóm: a mennyiséget és alapanyagokat is megváltoztattam, főleg anyagi okokból. Lacacból már csak kevesebb volt, emberből meg több, úgyhogy fél kiló tésztát főztem (Barillát), ez kb. 4 főre elég, a többi mennyiséget meg duplájára növeltem. Bármi is legyen az a sambal oelek, a piros arany nagyon jól megfelelt helyette, ahogy a konyak helyett a koli kocsmárosának (jj-nek) hűtőjében talált Napóleon brandy, és friss kapor helyett a szárított (ezt azért raktam volna, ha találok). Az elhagyható kaviárt meg természetesen elhagytam. Tejszínből Cserpest vettem a nagycsarnokban, ez az egyetlen valódi tejszín, amiről én tudok, finom, és drága is, de ezért hajlandó voltam többet fizetni. Ha meg megsavanyodik, tejfölként még használható.

Vajon puhára párolom az apróra vágott póréhagymát, majd hozzáadom a zúzott fokhagymát, egy percig még párolom, aztán mehet bele a konyak, a piros arany, a sűrített paradicsom, a kapor és a tejszín. Sűrűre és finomra főzöm, sózom. Ha kész összeforgatom a közben al dentére főzött fusillival és a csíkokra vágott lazaccal. A lazac a forróságtól kicsit megsül, ennyi éppen elég. Tálaláskor borsot őrlök rá.

A többi kolis szokásos késlekedése most jótt tett a vacsinak, mert a póréhagymát és a szószt is sokáig hagytam a lassú tűzön, amíg mindenki el nem készült, ettől a póréhagyma szétfőtt és finom édes lett, a szósz meg sűrű. A tésztakönyv elején írják, hogy "Jó oka van annak, hogy egy bizonyos formájú tésztát mindig egy adott mártással kínálunk." A fusilli mély körbefutó barázdáiban felhalmozódik a finom rózsaszín tejszínes-konyakos szósz, a lazacdarabok pedig ráragadnak: tökéletes szósz-tészta párosítás.

Idő: háromnegyed óra
Pénz: a lazac, a tejszín és a konyak miatt elég sok

Nevünkből adódóan készülhettünk volna akár egy teknőslevessel is, de azon kívül, hogy nehéz az állatot beszerezni, mindannyian szörnyűnek tartjuk a teknősökkel való bánásmódot megevésük előtt. Talán más is látta már a videót, amit nem fogok belinkelni. Ezért hát soha nem fogunk teknőslevest főzni.

A rizottóval nem én leszek a mezőny meglepetése, de én először készítettem, szóval nekem nagy dolog volt. Már két hete megvettem egy fél kiló bébipolipot, ami a mélyhűtőben várt a sorára. Konkrét ötletem nem volt rá, aztán a nyári, portugáliai polipos rizs fantasztikus emléke rizottóra hívott. Ezzel csak az volt a baj, hogy a közeli boltokban nem lehetett kapni megfelelő rizst, az Ázsia már bezárt, a közelebbi Culinaris szintén, én viszont nagyon eltökélt voltam. Elindultam a Ráday utcán, és minden étteremben megkérdeztem, miből készül a rizottójuk. A kép siralmas: a Jaffában például "sima gyorsrizsből", a Pink Cadillac-ben jázmin rizsből - és ezt olyan hangsúllyal mondta a pincérlány, hogy érezzem, ők milyen menők. A Soul Café volt az első hely, ahol rizottórizst mondott a pincérfiú, és én lecsaptam rá: ugyan hadd vegyek már tőlük fél kilót felárral. Beszaladt a konyhába, hogy megkérdezze a szakácsot. Közben csörgött a telefonom: smor fedőnevű főgourmand-unk rendelkezik egy kilóval az áhított anyagból. Hirtelen felindulásból ki is fordultam az étteremből, amit rögtön megbántam, és ezúton szeretnék elnézést kérni a rendes pincérsráctól, aki nyilván hülye picsának tartott a hűlt helyemet látva. A döntéshozás sosem volt az erősségem.

A polipokat hideg vízben áztattam, hogy felolvadjanak. Ezalatt elkészítettem a zöldségalaplevet kb 2 liter víz, egy fehérrépa, két répa, egy hagyma, egy fokhagyma, egy paradicsom és némi szárított zellerzöld főzögetésével. Mindet felvágtam nagy darabokra, hagymát például félbe, paradicsomot négybe. Friss zöldfűszerem nem volt, ezért találomra tettem bele szárítottakat, de még sosem csináltam alaplevet, ezért nem vagyok egy nagy expert ebben, mennyire volt szentségtörés. Meg persze só és egész bors. Ez rotyogott vagy egy óráig, amikor az apróra vágott hagymát és fokhagymát kis olajon megdinszteltem, erre rá a lábakra darabolt polip, rá két dl bor. Én ugyanazt a félédeset használtam, amit korkiborki a kagylós tésztához, de gondolom, szárazzal az igazi. Így hagytam főni vagy 20 percet, amikor belezuttyintottam a rizst. Amikor nagyjából elitta a bort, akkor felöntöttem egy merőkanálnyi alaplével. Elitta, megint felöntöttem. Ezt megintcsak kábé 20 percig játszottam, közben kevergettem folyamatosan, jó krémes lett. Kóstolgattam, hogy megfőtt-e már, aztán késznek nyilvánítottam. Be kell vallanom, még sosem ettem igazi rizottót, úgyhogy összehasonlítási alapom nem nagyon van, de ez egész jónak tűnt.

A vkf okán mondjuk ráfogjuk, hogy vizicsiga :) alakú svéd (van aki szerint norvég, dán, finn, de nekem svéd) sütemény, vagy legalábbis Svédországban az összes aluljárós-újságosnál lehet kapni, annyira, hogy a legnagyobb ilyen újságoshálózatnak, a Pressbyran-nak (kb. mint nálunk a Relay, csak nagyobb snack-választékkal) maga a Kanelbullar a jelképe. Sok magyar foodblogon lehet találni egyébként nagyon hasonló kelttésztás fahéjas-csiga recepteket (pl. itt is és itt is), de én ugye anno érzelmi okokból (rövidebb svédországi tartózkodás után rámtörő nosztalgiarohamban) direkt svéd fahéjas csigára keresve ezt a receptet találtam meg, és szoktam megsütni. (Most a blog kedvéért rendesen lejegyzeteltem, hogy melyik űrmérték kábé hány dekának felelt meg.)  A szoktam az egy darabig biztos múlt idő, mert a dagasztókaros-robotgép motorja kissé megfáradt ebbe az akcióba.

Ezeket használtam fel:
20 dkg vaj
0,5 l tej
80 dkg liszt + kb. 10 dkg a gyúráshoz
190 g cukor + 1 ek az élesztő felfuttatásához
2 (v. másfél) zacskó élesztő
0,5 tk só
1 nagy ek őrölt kardamom (ez nagyon fontos)*
0,5 tk őrölt gyömbér (ez nem nagyon fontos)
1 vaníliás cukor
2 ek őrölt fahéj
1 tojás 
1 fél zacskó Hagel-cukor (vagy más nagyszemű cukor, vagy kisebbre tört kockacukor darabkák)
papírkapszlik

Testhőmérsékletűre langyítottam a tejet, hozzáadtam a 2 csomag élesztőt és egy evőkanál cukrot, aztán 5 percig néztem, ahogy fejlődget. Ezután egy nagy tálban összekevertem a létrejött trutyit a sóval, a liszttel, 11 dkg cukorral, a kardamommal, 10 dkg vajjal. Még valahogy belecsúszott egy vaníliás cukor és egy pici gyömbér, nem is tudom hogyan. Aztán nekiálltam dagasztani (két kis kezemmel is csináltam már ilyet, tehát nem lehetetlen, de valójában mégis inkább fárasztó és gusztustalan) a robotgéppel. Közepes fokozaton csináltam, de így is nagyon szorítani kellett a gépet is meg a tálat, hogy ne pörögjön le az asztalról, a tészta is eléggé hajlamos volt "kitérni" a robotgép karja elől, ami ezen a fokozaton is küzdelmes hangokat adott ki magából. Szóval megszenvedtük a dolgot. Kábé negyed óra után lett egy nagyon-nagyon ruganyos és masszív kábé-gömböm, ekkor viszont tényleg leégett a motor, úgyhogy egy nagyon picit még kézzel nyomkodni kellett. Ruhával letakartam és a radiátor mellé raktam fél órára, ami alatt szépen kétszeresére dagadt a buci. Mikróban egy picit meglágyítottam 10 deka vajat, hozzászórtam 8 deka cukrot és a fahéjat, összekevertem. A buciból kinyomtam a levegőt, majd 4 kisebb bucira szakítottam, és egyenként lisztezett deszkán kisodortam őket 3-4 mm vastagságú téglalap alakúra, tisztességesen megkentem a fahéjas cukorral és feltekertem. 1,5-2 centis darabokra vágtam a hengert és a vágott oldalukkal lefelé (ill. felfelé) papírkapszlikra ültettem őket. (Nem muszáj, de jobb.) Ezután egy kis logisztikás jött, mert így egyszerre kicsit sokan lettek. Szóval a csigákat tepsikbe (meg minden fellelhető egyéb edénybe) némi távolságra egymástól elhelyeztem (ahol ez nem sikerült ott ugye felfelé kezdtek el kelni a kis rohadékok), letakargattam és kis székekre állítva a radiátor mellé raktam, újabb fél órára. 220°C-ra előmelegítettem a sütőt. Amikor megint duplájukra másztak a csigák, akkor bekentem a tetejüket felvert tojással (1 db az egészhez elég volt) és megszórtam nagyszemű cukorral. Az én sütőmben (most kábé le is buktattam magam, hogy nem is a kollégium villanytűzhelyén szoktam sütni-főzni) 15-20 perc alatt lett szép barna (gázsütőben inkább a felső részen kell sütni, mert az alja a lecsorgó dzsúzok miatt amúgyis hajlamos odakapni), viszont 3 menetben készültek végül el, hogy legyen helyük tovább növekedni, de igazából még ez is kevés volt, mert némelyik azért kapott egy szöget a sarokban, amerre már nem tudott nőni.
Egyébként olyan 8 cm átmérőjűre dagadták ki magukat. 54-en lettek (beleértve azért a kis gnómokat is, akik mondjuk a henger széléről lettek levágva, úgyhogy nem csavarodnak olyan szépen), és egész hamar elfogytak.
Nem egy nagy intelligenciát és komoly precizitást igénylő süti (egy mérleg vagy legalább egy mérőpohár persze jól jöhet), de nagyon finom és tápláló (főleg még langyosan kávéhoz reggelre szuper, de ez most este volt) viszont ebben a mennyiségben kicsit időigényes (durván 3 óra), tehát elég sansztalan (márcsak dagasztó hiányában is) hogy a közeljövőben fogok még ezzel vagizni. [Höhö de egyébként persze mindenkinek nagyon ajánlom az elkészítését!!!!]

Ára: kb. 800 HUF

a kagylókat 3-4 perc alatt megfőztem kis citromlével ízesített kevés forró vízben (ha igazi kagylóból csinálom, akkor nagyon-nagyon kevés víz kell, szinte csak gőzben is megfőnek a kagylók, és csak azt szabad megenni, amelyik kinyílik!). a főzővizet eltettem.
összeaprított fokhagymát, hagymát megpirítottam az olajon, ebbe beleöntöttem a kagyló főzővizét, belevagdostam a félbe-negyedbe aprított paradicsomokat, megsóztam és borsoztam és addig főztem nagy lángon, amíg a parik szét nem mentek.
a szószba beleöntöttem a kagylókat és a fehérbort, és még két-három percig főztem.
az időközben megfőzött spagettivel összekevertem, ráreszeltem a sajtot és ráraktam az apróra vágott petrezselymet, és még egyet kevertem rajta.
(ezt vszeg mindenki tudja, de ha mégsem: a szósz mindig legyen előbb kész, mint a tészta! inkább nagyon kis lángon még főjön egy kicsit, az általában nem árt, minthogy a leszűrt tészta várakozzon szósz nélkül)