Linkblog

Teknősleves

Néhány kollégista túllép a pizza-rántotta-melegszendvics aranyháromszögön.

Címkék

alma (4) aszalt szilva (4) avokádó (3) bacon (2) banán (5) befőzés (2) bio (3) biofarm (3) blog (23) bor (3) budapest (2) bulgur (2) csicseriborsó (2) csípős (2) csirke (8) csoki (4) cukkini (5) dánia (8) dió (3) édes (21) egyszerű (24) esemény (25) étterem (7) fagyi (4) fahéj (3) fokhagyma (6) food not bombs (3) gomba (3) gyors (4) hal (14) hely (11) hollandia (3) hús (3) indiai (2) isztambul (2) japán (2) kagyló (2) káposzta (5) karácsony (9) körte (3) közös (7) krumpli (9) külföld (2) lazac (2) levelestészta (3) leves (7) lilahagyma (3) magyaros (3) mangó chutney (2) marokkói (2) márványsajt (4) más tolla (3) menta (2) méz (7) mustár (3) olasz (4) olaszország (2) padlizsán (5) paprika (4) paradicsom (8) parmezán (2) póréhagyma (3) rakott (2) répa (6) rizs (2) sajt (6) saláta (5) spanyol (2) spanyolország (10) sütemény (10) szárított paradicsom (5) tapasz (3) tej (2) tejszín (9) tészta (15) tofu (2) tojás (4) tök (3) tonhal (2) török (2) törökország (2) torta (4) túró (5) uborka (2) vegetáriánus (46) vkf (10) zabpehely (2) zöldség (9) Címkefelhő

"A" halas szendvics - Isztambul

2011.03.03. 23:25 jj

(Aki csak az orgazmusra kíváncsi, ugorjon pár bekezdést.)

A workshop előtt én már 5 napot lógtam a kedves másik felemmel Isztambulban, ami tiszta szerencse, mert nagyobb kulináris kaland volt, mint maga a "gasztro"workshop. Egy dologban nem sikerült rögtön beletrafálni: a halas szendvics.

Három óra alvás után érkeztünk Isztambulba (hajnali Wizzair járat), és mivel a Sabiha Gökcen reptér az ázsiai oldalon van, rögtön kompoznunk is kellett. Eminönü kikötőjébe érve nem bírtuk ki, hogy ne egy-egy halas szendviccsel indítsunk: díszes hajók imbolyognak sorban a part mellett, itt sütik a halakat, egész nap az imbolygásban, amiket a kedves vevő biztos talajon, tipikusan török miniatűr széken-asztalon tud elfogyasztani. Ára 4 líra, azaz 2 euró. 

Egy nagy darab kenyérbe kerül a hal, saláta és hagyma, lehet locsolgatni citromlével. Lecsúszott, de nem jelentkezett az ízorgazmus, amire öt évvel ezelőttről emlékeztem. Szinte már álmodtam is azzal az egy árva szendviccsel, amit anno a Galata híd aljában toltunk be. Nem tudtam eldönteni, hogy a nosztalgia ruházta fel mágikus tulajdonságokkal, vagy csak nem a megfelelő helyet találtuk meg, de annyira központinak és helyiek által frekventáltnak tűnt a dolog, hogy féltem, bennem lesz a hiba. 

A workshop utáni utolsó este azonban megígértem Katusnak, hogy vele is kipróbáljuk a dolgot. Elsunnyogtam a kikötőt, hátha megtaláljuk a híd aljában azt a bizonyos helyet, de az egész tele van már puccos éttermekkel, ahonnan gyorsan menekülnünk kellett a behívogató és bókoló pincérek elől. Már azt hittük, ennek lőttek, amikor az utolsó reménysugár felcsillant: a karaköyi halpiacot már takarították, de egy sátorból kialakított "étterem" még működött. Ketten kértünk egy közös szendvicset, hogy még a kokoreçet is kipróbálhassuk. Hiba volt. Kellett volna kettő, négy, sőt, le kellett volna velük szerződni egy budapesti étteremre, még ha tengert is kell ásni a Városligetben a friss makrélához. 

Ebben benne volt az elveszettnek hitt orgazmus. Ilyen lehet annak a sok százaléknyi nőnek, aki még nem élte ugyanezt a szexben: ha nem vagy benne biztos, az tutira nem az. Eminönüben bennem maradt a sok bizonytalanság: "ez lett volna az?" Aztán Karaköyben csak tömtük a fejünkbe és nyögtünk a gyönyörűségtől. Mármint tényleg. Egyrészt ebben volt egy rakás zöldség, másrészt valami titkos összetevőnek (talán a sok szeretet?) köszönhetően olyan ízorgia robbant az ember szájába, amit újabb öt évig keres utána mindhiába Magyarországon. 

Ráadásul itt csak 3 líra volt, és amúgy is sokkal autentikusabb egy lepukkant halpiacon enni, mint népviseletbe öltözött pincérektől hemzsegő helyen. Ha lett volna még egy alkalom, már abba is beletanultunk volna, hogy a szenyát savanyúsággal illik enni, amiért odáig vannak a törökök, és Eminönüben ráadásul ilyen díszes kis hintókon árulják: 

A lényeg az, hogy kitapostuk nektek az utat: ha legközelebb Isztambulban jártok, a karaköyi halpiacon egyetek halas szendvicset, mert annál jobbat valószínűleg nem találtok. Az eminönüit pedig hagyjátok a picsába, akármilyen jól is néz ki. Csak a hídon kell átvágni, és már ott is vagytok. 


Blog Widget by LinkWithin

3 komment

Címkék: török hely törökország hal isztambul

Bonnington Café - Ha Londonban jártok

2010.07.08. 00:48 jj

Még áprilisban kirándultunk Londonban, ahol igyekeztünk viszonylag olcsón minél jobbakat kajálni, természetesen. Ha nem is gasztronómiailag, de összességében szerintem a legjobb a Bonnington Café volt, ami egy eldugott kis hippi étterem Dél-Londonban. Soha az életben nem találunk rá, ha nem ajánlja egy helyi pajtásom. 

Az étterem egy foglaltházból nőtte ki magát, igazából nem is tudom, mennyire legális az egész, én számlára nem nagyon emlékszem, de hát már rég volt, akár lehetett is. Az biztos, hogy alkohol árusítására nincs engedélyük (a briteknél ez nem olyan végtelenül egyszerű), így aztán mindenki hozhatja a saját borát, sörét, italát. Ez igazán baráti, én még Spanyolországból vittem egy jó kis vörös Mencíát, kb 3 euró volt, egy angliai étteremben egy pohárral nem kapunk annyiért. Ráadásul eleve mentalevelekkel tuningolt kancsó víz várt minket az asztalnál, ha valaki nem hozna magával, azért nem marad szomjan.

További érdekesség, hogy minden napra más szakács van beosztva, akik leginkább hobbiból kezdtek el főzni, mindnek más a stílusa, de egyben megegyeznek: vega/vegan, és amennyire lehet, organikus ételeket főznek. Van egy hosszú várólista, láthatóan jó dolog itt főzni. Asztalt kell foglalni, amihez közvetlenül az aznapi szakácsnak kell írni egy e-mailt vagy felhívni telefonon. Mi Ana kezei közé kerültünk, egy portugál csajszi, aki graphic designt tanult, és kilenc éve él Londonban. 

Az árak mindig ugyanazok: előétel és desszert 3-3 font, főétel 7 font, így egy háromfogásos bio-vega vacsiért csupán 13 fontot kell otthagynunk, ami londoni viszonylatban több, mint baráti. A hangulat szuper, az egész nagyon közvetlen, családias és őszinte. 

Előételnek leveseket választottunk, sajnos már nem emlékszem, milyeneket... Főételnek mindketten ugyanazt a marokkói (?) csicseri-ragut, párolt lilakáposztával, bulgurral és kétféle salátával. Ez pont olyan volt, mintha én főztem volna, illetve erősen hasonlított a cornucopiás élményekre. Az est fénypontja a brownie alapú cheesecake málnamártással, nom nom nom. 

Minden fincsi volt, de igazán kiemelkedő csak a desszert. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki Londonba téved, és van a lelkében egy minimális hippiség, legalább a vegaság elviselésére. Ebédre és vacsorára is alkalmas. 


Blog Widget by LinkWithin

Szólj hozzá!

Címkék: külföld hely bio vegetáriánus

Goldenblog 2010

2010.06.30. 23:43 jj

Teljesen érthetetlen módon beválogattak minket a Goldenblog 50-es listájába, így aztán a következő napokban megembereli magát a teknős és ír majd néha. Addig beteszek ide valami szép képet a tapaszfesztiválról. 

Ez a Garum Bistro "Terra", azaz "Föld" elnevezésű kreációja volt, sajnos sokkal szebb, mint amilyen finom. Utána leveleztem egy sort az étteremmel, és rávilágítottak, hogy ez egy átértelmezett saláta, ne várjak túl mély ízeket a dologtól, így aztán már én is kicsit enyhébb szemmel tekintek rá, egy érdekes kísérlet, játék a textúrákkal, a színekkel, picit kevésbé az ízekkel. 

Nagyon sok volt a csöppet unalmas "céklahomokból", ami nem is szárított cékla volt, mint a receptben, hanem céklával színezett puha kenyérmorzsa. A zöldborsózselé zseniális, a répa sós, de amúgy semmi különös, a csíra meg hát csíra. De 2 euróért szívesen játszadozik az ember.


Blog Widget by LinkWithin

Szólj hozzá!

Címkék: blog esemény spanyolország hely vegetáriánus tapasz

SANTIAGO(é)TAPAS - Tapaszfesztivál

2010.06.12. 17:55 jj

24 napon keresztül, 56 helyen 109 féle új tapaszt lehet megkóstolni a SANTIAGO(é)TAPAS fesztiválnak köszönhetően. A honlapon meg lehet nézni az összes szóbanforgót, sőt, mindhez ott a recept is (galegóul, de a google translate segíthet), bár nem hiszem, hogy sokan fognak hozzá egy ételhez, aminek az első hozzávalója "céklahomok". Na jó, igazából nem lehetetlen: ki kell szárítani a céklát, majd ledarálni robotgéppel. 

Tegnap kezdődött, mi persze mindennap ki szeretnénk próbálni párat, aztán a következő hetekben otthon majd már olcsó lesz a krumpli : PP Jövő pénteken ugyanis ismét Budapestre helyeződik a székhelyem. (Nem hiányoznak őrülten a magyar kaják, de kb ilyen sorrendben szeretném a következőket: túrógombóc, mákostészta, derelye, túrógombóc, tejleves tarhonyával, spenótfőzelék, sóskaleves, meggyes hókifli, zöldborsóleves, túrógombóc, nagymama bármelyik sütije, de főleg az almás-krémes, túrógombóc, rakott karfiol, lecsó édesen, tarhonyával, túrógombóc... most ennyi jut az eszembe hirtelen.)

Na de tényleg teljesen jól megvagyok ezek nélkül is (na jó, a túrógombóc azért baromira hiányzik), főleg egy ilyen héten. Megmutatom, miket ettünk tegnap a La República nevű szupertrendi, mégis kedves helyen.

Ez a kis cukiság magyarra fordítva valami ilyesmi: "Tőkehal karfiolkrémmel, 65°-os tojással, curry-s kenyérmorzsával pohárban". A galego-fanok kedvéért: "Vaso de bacallau, coliflor, ovo a 65° e migas ao curry". Christának sok volt ez a folyósság, a szinte már nyers tojás, de nekem bejött, úgyhogy megittam (igen) az övét is. 

Ez a második szépség volt az a közös nevező, amire mindenki csupa elismeréssel bólogatott. Amit bele mertek illeszteni a nevébe, az a következő: "ibér sertés sirloin (?), burgonya ravioli San Simón (füstölt) sajttal és almaszósz" ("Solombo de porco ibérico, ravioli de pataca e San Simón e compota de mazá"). 
A valóságban még egy kis baconszerűség is van ott a ravioli körül, tulajdonképpen a bacon helyettesíti a tésztát, és a töltelék a (csodálatosan selymes) sajtos krumplikrém. Plusz van még ott egy kis kuszkusz is, amit még a receptben sem említenek. Finom, nagyon finom, miért csak egy falat az egész, ugyanakkor a Repúblicához képest ez nem annyira érdekes vagy meghökkentő, inkább a nagyon jó minőségével hívja fel a figyelmet magára. Meg persze szépnek szép.

A harmadik tapasz tulajdonképpen desszert: "Paradicsomlekvár és kecskesajtfagylalt parmezánnal és olívaolajjal" ("Marmelada de tomate, xeado de queixo de cabra, parmesano e aceite de oliva"). 
Én persze ezt vártam a legjobban. Ami csalódást okozott, az a paradicsomban mindent elnyomó mézíz és túlzott édesség, ami viszont ellensúlyozta ezt a negatívumot, az a kecskesajtfagylalt, főleg az a falat, amit a bazsalikomlevéllel együtt kaptam be, mmm. Kevesebb méz, és minden tökéletes. A paradicsomnak kellett volna olyan jó minőségűnek lennie, hogy saját, természetes édességével elvigye az ízt. Így azonban Christa ismét feladta a felénél, én pedig ismét feláldoztam magam, mert azért rossznak sem volt mondható.

A Repúblicát egyébként ajánlom mindenkinek, aki véletlenül Santiba téved, 16 eurós kóstolómenüjük van mindig az aktuális tapaszokból. A legtöbb résztvevő bár és étterem általában azért nem olyan különleges dolgokat kínál, mint most erre az eseményre, de a República kivétel nélkül mindig. Persze most azért érdemesebb menni, mert az összes tapasz 2 eurós egységáron kapható minden helyen, ami ahhoz képest, hogy némelyik Szt. Jakab kagylót, osztrigát vagy polipot használ fel, nagyon megéri.

Folyt. köv. ma este.


Blog Widget by LinkWithin

Szólj hozzá!

Címkék: blog esemény spanyolország hely étterem fagyi tapasz

Toszkána - 2. rész

2009.11.10. 13:56 jj

Az egyetlen valahol evés egy firenzei kifőzde volt. Kívülről semmi cégér vagy felirat, csak a hatalmas sor tűnt fel.

Majd a papír az ajtón:

Ez az ajánlat az olasz árakhoz szokott szemünknek nagyon csábító volt. Egy probléma akadt csak. Hogy nem nagyon láttuk át a rendszert. A pultnál rengeteg egyetemista tolakodott, és semmilyen sorfélét vagy sorrendet nem sikerült felfedeznünk. Így viszonylag soká tudtam érvényesíteni akaratomat, de addig legalább kitaláltuk, hogy mit kérünk.

A legtöbben hatalmas melegszendvicseket kaptak, amibe olyan hozzávalókat válogattak, amilyet akartak, mindezt 2,5 euróért. De az igazi mozzarella volt, igazi pesto, igazi sonka, minden igazi és friss és nyami. Mi mégis inkább a főttételnél maradtunk, és kiválasztottunk kétféle tésztát, egy adag rozmaringos tepsis krumplit meg lampredottót, ami a tipikus toszkán étel: főtt tehéngyomor zöld szósszal.

Ő itt a lampredotto, és még én is megkóstoltam, nem is rossz:

És amit még külön kiemelnék, az a kolbászos (salsiccia), vörösboros fusilli - ha bárkinek van ötlete a pontos rekonstruktuálásra, ossza meg bátran: 

További érdekességek:

Viagra, csak nőknek

Michel gyerekkori édessége, amit máig napi szinten fogyaszt: vörösboros kenyér cukorral. Ja és persze a saját házi csodafinom borát használja hozzá.

A krumplis pizzának többféle értelmezésével is találkoztunk. Ezt próbáltuk, és igen finom: 

Ezt nem próbáltuk, de nem is szeretnénk, és értetlenül állunk az egész előtt: 

Ez már hazafelé, amikor négy órát fagyoskodtunk éjjel a reptér előtt (hajnali gép, bezárt reptér), volt időnk megfelelően bepakolni a csomagokat. Ez nem is minden, amit ketten hazahoztunk.

És még egyszer megemlíteném a fagyikat. Ú. Á. Nyami.


Blog Widget by LinkWithin

Szólj hozzá!

Címkék: blog olasz hely olaszország tészta

Toszkána - 1. rész

2009.11.10. 13:15 jj

Rég írtam, igen. De főzni néha szoktam, csak nem dokumentálom.

Viszont amiről érdemes írni: Toszkána. Egy hetet töltöttünk itt, igen low-budget próbáltuk tartani, ezért hagyományos étterembe egyszer se mentünk, de még így is bőven gasztrotúra volt.

Természetesen minden nap akadt egy-két szelet pizza, egy fagyi (mindig a legnagyobb adag), és ezen túl mindenféle változatos finomságok. Hosszú lesz, vigyázat, de inkább képek.

Kezdjük a sajtokkal. Természetesen rengeteg pecorino, minden változatban. Az alábbi képen például a lila az törkölyös:

Ez pedig szarvasgombás, aminek általam sosem tapasztalt, földöntúli illata volt, órákig nyomtam az orromhoz ezt a darab sajtot (balra):

És persze ne feledkezzünk meg életem legjobb gorgonzolájáról, amit a törkölyössel együtt árultak, és hát én még ilyen finomat nem ettem:

Meg persze bivalymozzarella, parmezán, miegymás.

Aztán ott van az olívaolaj. Pozsonyból indult a repülőnk, így ott aludtunk egy éjszakát egy görög srácnál, akinek saját, házi görög olaja volt. Már ettől elaléltunk. Aztán Michelnél megkóstoltuk azt az olajat, ami három napja még a fán volt, és hát ú. Durva. Teljesen új olajdimenziók nyíltak meg előttünk. Kezdjük azzal, hogy a színe olyan, mint az abszinté. Az íze meg mint a búzafűléé, ami nem feltétlenül jó amúgy, szóval töményen én nem is bírtam. Vettünk is belőle egy-egy litert, de már ezalatt a pár nap alatt is szolidabb lett ez a vad, nyers, zöld íz. Állítólag ha kirakjuk az ablakba, egy nap alatt besárgul.

Beszéljünk egy kicsit a rizottókról. Egyrészt megtanultam, hogy az "alaplé kötelező" egy humbuk, igazi olaszok is csinálják alaplé nélkül. Kétfélét kóstoltunk, szintén Michelnél: tököset és radicchiósat. A tököset bor helyett sörrel öntötte fel, ráadásul jázminrizst használt hozzá (és ennek ellenére krémes lett) - mint mondta, ha nincs otthon fehérbor, akkor jó a sör is. Tényleg jó volt.

A radicchiósat már sokkal hagyományosabban készítettük (mert hogy Michel dirigált, de inkább mi főztünk): fehérborral, arborio rizsből, de továbbra is alaplé nélkül. Először kóstoltam radicchiós ételt, és bejött a keserűség. Útitársnak kevésbé.

És persze a tészták. Ebből is jó sokat kaptunk, pl autentikus Carbonara spagettit, de ami elég nagy szám volt, az a Massimo-féle tészta:

Na elmondom, hogy mi is van ezen. A tészta egy tipikusan szicíliai fajta, a casarecce. Massimo szicíliai. Tehát. Csináltunk egy sűrű paradicsomszószt apró méretű friss paradicsomokból. Egy szelet kardhalat darabokra vágva megserpenyőztünk, borral. Bő olajban kisütöttük a padlizsánkockákat, mint a sültkrumplit. Mandulát pirítottunk és daraboltunk, friss mentát és bazsalikomot adtunk hozzá. Asszem ennyi. A menta a legjobb benne.

Most kicsit abbahagyom, mert már nagyon hosszú lesz. Talán folytköv.


Blog Widget by LinkWithin

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: blog olasz hely olaszország sajt tészta

Kis csalódás a Stand Bisztróban

2009.06.19. 16:53 jj

Diákként a legnagyobb éttermi gasztrokalandokat az ebédmenüvel éljük át, és a Standról igen jókat hallottunk, mint a legjobb tökfőzelék és legjobb paradicsomoskáposzta, satöbbi.

Nagy várakozásokkal ültünk be tehát egy kétszemélyes asztalhoz. Pár perc múlva leült eggyel odébb két inges pasi. Akkor álltunk fel innen és ültünk át egy másik pincér területére, amikor előlük már a leveses tányért is elvitte a leányzó, tőlünk meg még mindig nem kérdezte meg, mit kérünk. Lehet, hogy a kopaszodó középvezetők nagyobb borravalót hagynak, de a diáklányok meg blogot írnak, úgyhogy revans.

A másik csúnya dolog volt, hogy ugyan háromig van menü, a vega opció (spenótos gnocchi) azonban már kettőre elfogyott. Az első, béna pincérlányt hallottuk felajánlani a kopaszodónak, hogy főznek tésztát ugyanazzal a mártással, de a második pincérünknek sajnos ennyi fantáziára sem futotta. Hiába próbáltam belőle kifacsarni valamilyen vegetáriánus megoldást, odáig jutott, hogy tud hozni árpagyöngyöt csirke nélkül, "de annak nem sok íze van". Kértem tehát brassóit. Elé gazpachót, utána grillázshabot.

A gazpacho ismét csalódás volt. Először a forró tányérhoz értem hozzá, meg is ijedtem, hogy meleg a leves. De hideg volt, vagy inkább szobahőmérsékletű. Miért kell melegített tányérban tálalni? Aztán meg maga a leves. Tudom, a gazpacho olyan, mint nálunk a lecsó, minden háznál más, nemhogy minden vidéken. De a standosnak szerintem erősen sűrítettparadicsom-íze volt, és nem úgy tűnt, mint amibe jeges vizet tettek volna, nem elég hideg, nem elég könnyű, túl sűrű. Ha igazán jót akartok Pesten enni, ajánlom a Lébárt, ahol friss biozöldségekből igazán hideg, igazán frissítő, többféle zöldséget tartalmazó gazpachót kaptok 265 forintért.

A brassói finom volt, bár a krumplinak lényegesen több íze volt, mint a húsnak, de ez utóbbinak úgyis átpakoltam a felét Jucus tányérjába.

A desszert viszont tényleg nagyon jó volt, a grillázshabban csak két nagyobb dióhéjdarabot találtam (sic!), de ízre meg voltam elégedve, bár ritka az az édesség, amivel nem vagyok. Jucus meggyespitéje szintén guszta volt és finom, vékony linzertésztán sok-sok meggy.

A konklúzió, hogy háromfogásos ebédet 1180 forintért talán nehéz is lenne ennél jobb minőségben elkészíteni, de azért a gazpacho koncepcióján bőven javíthatnának, a felszolgáláson meg aztán végképp. Végül tényleg nem hagytam borravalót, mert egy picit több effortot várok egy ilyen helyen, ha megemlítem, hogy vegetáriánus opciót szeretnék (mint ahogy az a másik pincérnek sikerült; kár, hogy ő meg nem vett rólunk tudomást), meg úgy mellesleg fél perc után visszajött a srác, hogy mit is rendeltünk. De a nulla borravaló ellenére nagyon lelkesen köszöntek nekünk kifelé menet (:

Azért ha legközelebb szimpatikus heti ajánlat lesz, még teszek egy próbát. És hamarabb megyek, nehogy elfogyjon, amit kinéztem :-P


Blog Widget by LinkWithin

Szólj hozzá!

Címkék: budapest hely étterem

Kóspallagi lucernafőzelék a Lébárban

2009.04.28. 00:58 jj

A Lébárról ódákat tudnék zengeni, ma is isteni paprikáskrumplit ettem náluk, de most csak azért írok, hogy felhívjam a figyelmet valami különlegesre.

Csütörtökön kóspallagi lucernafőzelék burgonyásan áll a menün, és ez még ott is ritkaságszámba mehet, ugyanis eléírták, hogy "kapaszkoggyatok". Félek, hogy el is fogják kapkodni, mire odaérek, meg attól is félek, hogy nem is lesz jó, de azért baromi érdekesen hangzik, szóval én szóltam.

A Lébár mellesleg a Múzeum körúti biobolt mellett található, vega, bio, és szerintem még olcsó is. Fél adag egytálétel 410 forint, fél adag főzelék 300, nekem pedig egy-egy ilyen féladag elég szokott lenni ebédre. Sajnos az édességek drágák, pedig azok is guszták... A napi izgalomadagom, hogy mi lesz épp aznap a menün, tök hihetetlen dolgokat találnak ki. A medvehagymás palacsinta zöldségkrémmel töltve például remek. De nagyszerűek a magyaros kaják, a rakott krumpli, a brassói aprópecsenye (még ha nem is hasonlít az eredetire, és nem a hús miatt), a paprikáskrumpli...


Blog Widget by LinkWithin

1 komment

Címkék: hely vegetáriánus

Kubai "gasztronómia"

2009.03.28. 22:24 jj

Ez a poszt az ócska utazóson is megjelent, ahol további írásokat is találtok a kubai túráról pitétől.

Nem tudtam megtagadni önmagamat, és az engem egyik legjobban érdeklő dolog volt az utazás előtt: az ételek. Gondoltam, hogy nem lesz annyira más, de azért egy kevés egzotikumra számítottam. Ami furcsa, hogy többnyire borzalmas volt, most mégis nagyon szívesen megennék mondjuk egy ottani "pizzát"... Vagy a következő képen látható 50 forintos sült banán - véreshurka nyársat...

A sok borzalom előtt elmondom a legjobb dolgot: kókusztejes hal Baracoában. Valami fehér dologra számítottam én is, de piros volt, vagy inkább narancssárga. Nem megy nekem sajnos az ízek boncolgatása, de tippre paradicsomszósztól volt ilyen. Kicsit csípős, nagyon ízes.

Felső kategóriát nem próbáltunk ugyan, de a legaljától a tisztes középig ettünk végig szinte mindenféle helyet, és a minőség szinte mindenhol egyforma volt: alacsony. (A lenti kép egy sonkás pizzát ábrázol.)

Kezdjük ott, hogy kétféle pénznem van: a peso a helyieknek, a konvertibilis peso ("dollár") a turistáknak - persze mindkettő használhatja mindkét pénznemet. Pesóban minden olcsó, dollárban minden drága. Általában megvan, hogy a hely melyik kategóriába tartozik, de a pesós helyek turisták láttán hajlamosak dollárossá változni.

A nem állami helyek általában borzasztó drágák, ezért ilyen étteremben (ún. paladar) nem is nagyon voltunk.

Az állami étterem kétféle lehet: Az egyik: pesóért, hiperolcsón borzalmas kiszolgálás, gyenge kaja, semmi hangulat, ráadásul kritikán alul tátong egy szakadék, na onnan integet a higiénia. Például ezeken a helyeken többnyire 2-300 forintból lehet vacsorázni itallal együtt, cserébe elfelejtik kihozni a társaság egy részének a kaját, az étel hideg, köret alig van és szánalmas, csótányok rohangálnak a lábunk között. Azért a pincérek itt is csokornyakkendőt hordanak persze, az utolsó szakadt helyen is elegáns egyenruha, az kell.

A másik: dollárért, drágán, gyenge kiszolgálás, gyenge kaja, néha tűrhető hangulat (ez alatt azt értem, hogy esetleg nem neonfénnyel van megvilágítva egy szocmenza-jellegű fehér terem), néha akár még higiénikus is. Itt ugyan nem felejtik el, hogy az ötödik tányért is kihozzák, de nem nagyon sikerül a kívánt köretet rendelni, a pincér folyamatosan turházik, négyféle ételből kettő értékelhető, de nem érezhető akkora különbség, mint az árakon: egy-egy fogás 2000 forint körül van, ami mindenképpen tízszerese a pesósnak. De itt legalább tiszta volt a mosdó, még papírt is tettek ki! A dolláros hely sem garancia a lehúzható vécére.

Éttermekbe azért viszonylag ritkán jártunk, többnyire utcai standoknál ettünk. A leggyakoribb a "pizza" (kelttészta többnyire sajttal, jó esetben még egy kis paradicsomszósszal is) 50 forintért, vagy a szendvics ugyanennyiért. Legtöbbször egy fél disznót szeletelgetnek egész nap és töltenek zsömlékbe. Kedvencünk volt a rántottás zsömle (20 ft) és a krokett (fenti képen, 5-10 ft, paradicsomot mi hoztuk hozzá). Egyszer megkérdeztük, mi van a krokettban, erre a bácsi megkérdezte a nénit, "te, mi is van a krokettban?", mire a néni azt mondta, hogy "hát hús, meg ugye ilyen dolgok". Én egyszer találtam benne egy zöld műanyag szálat, Kata csak a csontdarabig jutott.

Kubában az volt a jó, hogy az utca bármikor tartogatott meglepetést. Bár a fent említett kaják voltak a leggyakoribbak, mindig jöhetett valami új, amit még nem ettünk. Édes vagy sós frissen sült fánkok, sütemények, gyümölcslevek.

Ciego de Ávilában találtunk egy (állami) helyet, ami kifejezetten gyümölcsökre szakosodott. 10 forintért ihattunk friss gyümölcslevet (guayava, mangó, paradicsom, narancs...), 7 forint volt három minibanán, 10 körül az ananászszelet.

folyt. köv.


Blog Widget by LinkWithin

Szólj hozzá!

Címkék: blog hely étterem kuba

Cornucopia, a dublini csodahely

2008.11.11. 11:48 jj

Az előző tökös tészta inspirálójaként már megemlítettem a Cornucopiát, de most egy külön posztot szeretnék neki szentelni.

Elizabeth barátnőmmel a farmon éltünk együtt egy hónapig, így tudtam, hogy megbízhatok az ízlésében. Rá is kattantam rögtön a vega-organik étteremre, amit ajánlott, és szerencsére pitének se volt ellenére a 13 eurós menü hallatán sem. Dublinban ez egyébként nem drága, csak mi még mindig Magyarországon kerestük meg a pénzünket. Írországban 8 euró valamennyi a minimálbér óránként. Nálunk talán 350 forint?

 

Szóval a Cornucopia. Még akkor nyitottak a Wicklow streeten, ami a legtrendibb Grafton streetről nyílik, amikor utóbbin még egy mezei pék is meg tudta fizetni a bérleti díjat. 1986-ban. Wholefood shopból fokozatosan alakult ki az étterem. Kifőzde típusú, tálcával kéred a pultnál, de a választék nem éppen kifőzdére jellemző. Van napi két leves, 10 saláta és talán 8 főétel. A főételhez automatikusan jár két adag saláta, így lesz egy hatalmas tányér ételünk 12-13 euróért. Ízelítő a menüből a honlapjukról (nem fordítanám le):

  • Moroccan chickpea tagine served with a lemon and coriander couscous
  • Polenta bake layered with roast Mediterranean vegetables topped with basil pesto
  • Butternut squash and two cheese cannelloni cooked in a sage cream
  • Quiche of the day: mushroom, leek and smoked cheese/Blue cheese, walnut and spinach
  • Broccoli, lentil and sweet potato sambar (Sri Lankan curry) served with organic brown rice
  • Roasted polenta topped with roast pumpkin, fennel and sweet peppers and an almond pesto
  • Winter vegetable & green lentil pie with a smoked cheese & spring onion mash
  • Roasted Mediterranean vegetable, goats cheese & tomato fondue tart

Pite az előző posztban leutánzott tésztát kérte (csak épp isteni finom volt) fokhagymás krumplisalátával és görög salátával. Én spanyol csicseriakármit barna rizzsel, salátának egy cikóriás körtesalátát és egy szicíliai krumplisalátát.

A hangulat nagyon közvetlen volt, a dolgozók pedig láthatóan odavannak a helyért. Én is tudnék lelkesedni érte, szó se róla. Mikor ilyeneket eszek, érzem, hogy minden falattal egészségesebb leszek, és közben iszonyú finom. A farmon is ezt imádtam... A bio jelzőt pedig már nem is merem használni, mert Magyarországon valami ezoterikus hókuszpókuszt képzelnek mögé, az angol organic meg wholefood viszont nagyon tetszik... Szóval kéne nekünk egy ilyen organikus egészétel étterem (:

Ja, és reggelizni is lehet náluk, az is nagyon gusztának tűnik, és nagyszerű desszerteket is csinálnak, de ezeket nem próbáltuk. Megvettem viszont a most megjelent gyönyörű szakácskönyvüket, amiről a következő posztban fogok írni lelkesen.


Blog Widget by LinkWithin

2 komment

Címkék: külföld hely étterem vegetáriánus

Milyen egy hippi-kifőzde Koppenhágában?

2008.03.25. 18:35 jj

A múlt héten pár napot Koppenhágában töltöttünk. Noha a városban talán nyolc Michelin-csillagos étterem is van, mi nyilván egyikbe sem jutottunk el, hisz még egy normál méretű kebab is ezer forint az utcán. Viszont elég nagy élmény volt Christiania, amit néhol hippi-negyednek, néhol független városállamnak titulálnak, azon belül is kiemelkedik számomra egy kifőzde, ami egyben bio-zöldséges is. A rendszer az, hogy fogsz egy papírtányért, szedsz kaját ahogy akarsz, és egységesen 12 korona (414 forint) 100 grammonként. Dániához képest ez egyrészt nem drága, másrészt biocuccokból főznek, harmadrészt ilyen arcoknak szívesen adunk pénzt. És finom is volt.


Egy laza néger srác volt elöl a pultban, aki dánul tudott, angolul viszont bizonyos kulcsszavakat nem, leginkább az étel hozzávalóira gondolok. Hátul meg még talán két srác főzködött. Igazából tök véletlen tértünk be ide, mert azt mondtam, hogy maradhatunk még Christianiában, de akkor menjünk valahova be, mert szétfagyok. Ez volt az első nap, hogy igazán havazott, és hozzá mostanában 3 fok fölé nem megy a hőmérséklet, ami így március végén nem volt kellemes újdonság az eddigi konstans 8 fok után. Beültünk a fafűtéses vaskályha mellé, és kértünk még egy teát is.


A kajaválaszték egész nagy volt. A mi tányérunkra sült zöldségek kerültek (amiben először kóstoltam pasztinákot, és nyamm), tésztasaláta (ami nagyon jó volt, édeskés, és egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit tettek bele) meg sima tejszínes rakott krumpli, ami egyszerű, de finom. Láttam még avokádósalátát, lencsés salátát, hagyományosnak tűnő lasagne-t (hússal, úgyhogy nem vega konyha), satöbbi. Például egy olyan salátát, ami látszólag reszelt céklából és almából állt, naranccsal a tetején. Na, ilyet a suliban is szoktunk kapni. Biztos dán specialitás. Haha. Persze finom, de most nem akartam ugyanolyat, mint mindig.



A negyed maga megérne egy külön posztot, de itt nem vág témába. A képen a "bejárat" látható, a lakórész egészen más. Igazán élnék itt, még ha turistalátványosság is lett belőle az évek során. Nem ilyennek gondoltam előtte, és bár sosem volt róla negatív képem, de még így is pozitív csalódás ért, mert csak egy nagy foglaltházat képzeltem el, helyette pedig egy nagy erdős terület a vízparton mindenféle, többnyire igényes és egyben kreatív házakkal beépítve. Több mint 800 ember él itt egy nagy kommunában, és bizonyítják, hogy lehet másképp.

Blog Widget by LinkWithin

2 komment

Címkék: hely dánia

süti beállítások módosítása