Na hát akkor most írok egy rövid receptet, és aztán szép lassan posztoljuk a többit is, amiket tanultunk. Rengeteg mindent hoztunk haza, amiket mind ki kell próbáljunk, úgyhogy majd szép lassan megírjuk azokat is..
Nem főztünk olyan sokat, mint amennyit szerettünk volna, mint kiderült ez inkább egy Eskisehirt népszerűsítő workshop, mintsem főző, úgyhogy először csak a második napon álltunk neki tésztát gyúrni (egyébként konstans meglepődés tárgya voltunk, hogy minket tényleg érdekel a főzés). A krími tatár szövetségnél voltunk és cuki nénikékkel mantit illetve cigbörek-et csináltunk. A manti olyasmi, mint a ravioli, alapvetően hússal töltött tészta. A tészta egyszerű víz, liszt, tojás, só, amit nyers darált hússal töltenek.
A nénikék között nem volt teljes egyetértés, hogy a kis tészta kockákat hogyan kell összehajtani: az egyik iskola szerint először összehajtod a két egymás melletti csücskét és azt ráhajtod a másik két csücsökre, a másik iskola szerint a a négy csücsköt együtt hajtjuk középre. A boltban láttunk szárított mantit-t, amiknél, a kép tanúsága szeint, a nénikék gyári gépek az utóbbi hajtogatási iskolát követik.
A töltelékbe nyers húst, hagymát, paradicsomot, és piros paprikát tesznek. Amint összehajtogatták a kis tészta batyukat, forró vízbe teszik és 15-20 percig főzik, amíg a batyuk fel nem jönnek a víz tetejére. Az egészben az a legjobb, hogy fokhagymás tejföllel tálalják és friss mentát szórnak a tetejére. Elképesztően jó! Hogy ezt miért nem árulják az itthoni török éttermekben?!?
Hozzávalók
paradicsom, a kapor és a tejszín. Sűrűre és finomra főzöm, sózom. Ha kész összeforgatom a közben al dentére főzött fusillival és a csíkokra vágott lazaccal. A lazac a forróságtól kicsit megsül, ennyi éppen elég. Tálaláskor borsot őrlök rá.
a kagylókat 3-4 perc alatt megfőztem kis citromlével ízesített kevés forró vízben (ha igazi kagylóból csinálom, akkor nagyon-nagyon kevés víz kell, szinte csak gőzben is megfőnek a kagylók, és csak azt szabad megenni, amelyik kinyílik!). a főzővizet eltettem.
Ez eredetileg egy tegnapi tésztasaláta volt mindenféle öntet nélkül, ami pár falat után borzasztóan unalmas lett majonéz nélkül. Épp kínai recepteket olvasgattam, amikor összeállt a kép: kipróbálom a szójaszószt végre, és lesz meleg kajám nem sok erőfeszítéssel. Nem vagyok benne ezekben a keleti ételekben főzésileg, úgyhogy még kicsit botladozó volt az egész, de egynek nem rossz.
Házi kenyér, házi tészta - ezek azok a dolgok, amik számomra mindig elég misztikusak voltak. A héten viszont vettem egy csomag durumlisztet, és most megszületett az elhatározás: tésztát fogok gyúrni. Próbáltam útmutatót találni (továbbra is túlmisztifikálva a dolgot), de a Nélkülözhetetlen tésztás könyvben és 
Kiöntöm a lisztet egy halomba az asztalra, a közepébe mélyedést csinálok, és megpróbálom abba beleönteni a langyos vizet. Először persze kifolyt és végig az asztalon, de másodjára sikerült. Mennyiséget nem tudok írni, "amennyit felvesz", először mondjuk 1 decit, aztán ha ettől nem áll össze a kezdeti gyúrogatással, akkor még öntögetek hozzá keveset. Még egy kicsi sót is szórok rá, aztán 10-15 percig gyúrom. A dolgot mindenki úgy állította be, hogy le fog szakadni a karom, pláne durumliszttel, de nem volt vészes. 
A mai ebéd szinte teljes mértékben Szardíniára emlékezett, ahol októberben jártunk. Van itt ez a gyönyörű színű tészta (7-8 különböző szín van benne, csupa természetes színezékkel), trecce dell'orto a fajtája. Nem hallottam még róla, így rákerestem a treccére képek között, és csak egy tésztásat találtam, az viszont látszólag ugyanez a gyártmány. Szóval lehet, hogy valami egyediről van szó (: Ehhez képest nem volt olyan drága, mint a kézi gyártású tészták Olaszországban, kábé a duplája volt egy normál zacskó tésztának. Szardíniáról hoztuk még a szárított paradicsomot (0,99 euró üvegje!) és a parmezánt, amit a tésztára tettünk, és csak a tonhal jött a Plus-ból. Másra nem is volt szükség, így ezt is fel lehet tenni az egyszerű kaják polcára.
