Úgy gondoltam, hogy ha főzni nem is tudunk, a minket ért kajaélményeket azért megosztom itt mindenkivel. Eddig két étkezést tudhatunk magunk mögött, és mindkettőn hatalmas választék kipakolva az asztalra. Ebédre egy ilyen tányért szedtem össze:
Van itt egy szelet hal, spenót (még hogy máshol nincs főzelék... dettó mint nálunk), fűszeres-paradicsomos főttkrumpli, zöld kaliforniai paprika és egy szelet érett camambert-szerű sajt. A sajtokból egyébként elég nagy a választék, és finomak is. Második körben szedtem még egy salátából, amiben rukkola, uborka, sárga kaliforniai paprika, jégsaláta és aszalt vörösáfonya volt, mm. Meg egy rétes-szerű cuccból, amin valami finom mártásban spárga-hús-borsó kombót véltem felfedezni. Ma este palesztin vacsora, holnap pedig kínai, mert kínai újévet ünneplünk. Szóval lesz még miről.
Hozzávalók
paradicsom, a kapor és a tejszín. Sűrűre és finomra főzöm, sózom. Ha kész összeforgatom a közben al dentére főzött fusillival és a csíkokra vágott lazaccal. A lazac a forróságtól kicsit megsül, ennyi éppen elég. Tálaláskor borsot őrlök rá.
jéjé nézte ki a receptet egy receptkönyvből és nekünk mortiis-szel annyira megtetszett nekünk, hogy. telt múlt az idő és eljött a tökéletes pillanat, a nagy halvacsora.
A rizottóval nem én leszek a mezőny meglepetése, de én először készítettem, szóval nekem nagy dolog volt. Már két hete megvettem egy fél kiló bébipolipot, ami a mélyhűtőben várt a sorára. Konkrét ötletem nem volt rá, aztán a nyári, portugáliai polipos rizs fantasztikus emléke rizottóra hívott. Ezzel csak az volt a baj, hogy a közeli boltokban nem lehetett kapni megfelelő rizst, az Ázsia már bezárt, a közelebbi Culinaris szintén, én viszont nagyon eltökélt voltam. Elindultam a Ráday utcán, és minden étteremben megkérdeztem, miből készül a rizottójuk. A kép siralmas: a Jaffában például "sima gyorsrizsből", a Pink Cadillac-ben jázmin rizsből - és ezt olyan hangsúllyal mondta a pincérlány, hogy érezzem, ők milyen menők. A Soul Café volt az első hely, ahol rizottórizst mondott a pincérfiú, és én lecsaptam rá: ugyan hadd vegyek már tőlük fél kilót felárral. Beszaladt a konyhába, hogy megkérdezze a szakácsot. Közben csörgött a telefonom: smor fedőnevű főgourmand-unk rendelkezik egy kilóval az áhított anyagból. Hirtelen felindulásból ki is fordultam az étteremből, amit rögtön megbántam, és ezúton szeretnék elnézést kérni a rendes pincérsráctól, aki nyilván hülye picsának tartott a hűlt helyemet látva. A döntéshozás sosem volt az erősségem.
A polipokat hideg vízben áztattam, hogy felolvadjanak. Ezalatt elkészítettem a zöldségalaplevet kb 2 liter víz, egy fehérrépa, két répa, egy hagyma, egy fokhagyma, egy paradicsom és némi szárított zellerzöld főzögetésével. Mindet felvágtam nagy darabokra, hagymát például félbe, paradicsomot négybe. Friss zöldfűszerem nem volt, ezért találomra tettem bele szárítottakat, de még sosem csináltam alaplevet, ezért nem vagyok egy nagy expert ebben, mennyire volt szentségtörés. Meg persze só és egész bors. Ez rotyogott vagy egy óráig, amikor az apróra vágott hagymát és fokhagymát kis olajon megdinszteltem, erre rá a lábakra darabolt polip, rá két dl bor. Én ugyanazt a félédeset használtam, amit korkiborki a kagylós tésztához, de gondolom, szárazzal az igazi. Így hagytam főni vagy 20 percet, amikor belezuttyintottam a rizst. Amikor nagyjából elitta a bort, akkor felöntöttem egy merőkanálnyi alaplével. Elitta, megint felöntöttem. Ezt megintcsak kábé 20 percig játszottam, közben kevergettem folyamatosan, jó krémes lett. Kóstolgattam, hogy megfőtt-e már, aztán késznek nyilvánítottam. Be kell vallanom, még sosem ettem igazi rizottót, úgyhogy összehasonlítási alapom nem nagyon van, de ez egész jónak tűnt. 
a kagylókat 3-4 perc alatt megfőztem kis citromlével ízesített kevés forró vízben (ha igazi kagylóból csinálom, akkor nagyon-nagyon kevés víz kell, szinte csak gőzben is megfőnek a kagylók, és csak azt szabad megenni, amelyik kinyílik!). a főzővizet eltettem.
2 teknősnek: 
Sült makréla. Semmi különös. Héjában sült apró krumplik. Semmi különös. Viszont ha majonézes mangó chutney-ba mártogatod, rögtön új dimenziók nyílnak meg előtted. Nem is írnék erről többet. 
(itt még a tejszínes cucc nélkül) 
Elkezdtem a készletek felszámolását, mivel februártól Dániában leszünk pitével, és nem fogjuk magunkkal vinni a fél csomag zabpelyheket. És nagyon kívántam valami édességet. Ehhez pedig minden hozzávaló megvolt itthon, már többször készítettem. Igazán kollégista-barát sütemény, nem kell bele semmilyen drága hozzávaló. 
Összekeverjük külön a nedves és a száraz hozzávalókat, aztán a kettőt egybe. Az almát lereszeljük, de a gerezdek végével nem kell szenvedni, tegyük félre. A reszeléket kinyomkodjuk (ez a legszarabb része az egésznek), megszórjuk fahéjjal, majd hozzá az egész masszához. Egy nagyobbacska kivajazott tortaformába tettem, de persze sima tepsibe is jó. A tetejét megszórtam még zabpehellyel, mert az igazán jól mutat, a reszelésből maradt végeket felszeltem, és elhelyeztem koncentrikusan. Sajnos ők egy kicsit túlszáradtak a sütésben, amire kellett vagy 40 perc, kábé 180-200 fokon. 
Tényleg nem vittem túlzásba, annyira siettem, hogy őszintén bevallom, megsózni is elfelejtettem, de utólag sózva se volt rossz. Csak a hasukba csúsztattam két szelet sonkát valamennyi vajjal, be a sütőbe, közben a pite megcsinálta a jégsalátát egy kis olívaolajjal és balzsamecettel. A képen a fekete dolog cékla - én a gasztrobloggerekkel ellentétben szeretem az ecetes céklát. 
3 éhes teknősnek:
4 teknősnek, szabadon:
Ez eredetileg egy tegnapi tésztasaláta volt mindenféle öntet nélkül, ami pár falat után borzasztóan unalmas lett majonéz nélkül. Épp kínai recepteket olvasgattam, amikor összeállt a kép: kipróbálom a szójaszószt végre, és lesz meleg kajám nem sok erőfeszítéssel. Nem vagyok benne ezekben a keleti ételekben főzésileg, úgyhogy még kicsit botladozó volt az egész, de egynek nem rossz.